Hogyan vizsgálom meg magam?
A mi problémánk az, hogy hogyan érjük el a célt? Mi ugyanis nem képzeljük el magunknak a célt, nincsen semmilyen vágyunk erre valójában. Akarunk valamit, ami még nem is az ellentéte ennek, mivel nincsen mivel összehasonlítanunk. A kabbalista könyvek beszélnek valami különösről, de mi másképpen gondolkozunk, ami egyáltalán nem tartozik a kabbalához.
Egyszerűen megjelenik nálunk valami különleges kényszer, nem vagyunk megelégedve az élettel, és megpróbáljuk megtalálni a kitöltést. Sőt mi több, mi egy zavarodottságban vagyunk, és hazudunk magunknak, hogy mi vonzódunk valami magasztos és csodálatos felsőbb cél felé. Ez csak a büszkeségünk ápolása, semmi több.
Tény, hogy az egyetlen dolog, amit szeretnék az, hogy betöltsük és kielégítsük az egónkat. És itt is nem igazán tudjuk, mi ez, nem látjuk a határait, nem vagyunk képesek lemérni a mi sóvárgásunkat, és nem lájuk, hogy mennyire az egoizmus forgat minket, és mennyire rabjai vagyunk. Az egész életünket átvisszük, mint a vakok a ködben, és tudatlanul.
Ezért felmerül a kérdés: hogyha mégis megfogtuk a fonal végét és lehetőségünk van, a használatára, akkor hogyan használhassuk ezt? Persze mi távol maradunk mindenféle hazug módszerektől, mivel a vizsgálatunk után megállapítottuk, hogy nincsen bennük valódi kitöltés. Ezek a módszerek azok számára léteznek, akik nem képesek egy mélyebb vizsgálatra, és megelégednek az általuk elért részigazságnak a kitöltésével.
De lehet, hogy mi is foglyai vagyunk ennek a módszernek, egy illúzióiban, és felülnézeti szempontból, majd kiderül, hogy ez hamis, hasonlóan a többi misztikus módszerhez, amelyek “igaznak” mutatkoznak, a hívői számára.
De ki tudja ezt megvizsgálni? Kiben lehet meg bízni, ebben a kérdésben? Vajon én, a jelenlegi fejlődésem szintjéről, meg tudnék vizsgálni valamit, ami nem az én szintemen történik?
Hiszen mindenki a saját jelenlegi “énje” szerint hoz ítéletet, és persze általában pozitív következtetésekre jut, hogy “Minden remek, megtaláltam a megfelelő környezet és a megfelelő módszert”. Mindenki a helyzetét a saját szintje magassága szerint képes elbírálni és megvizsgálni, a kritika mélységét pedig az egója szerint, és így igazolja önmagát.
Vajon elég nekem is amit el értem és ússzak ugyanúgy az árral, mint tegnap?
Tehát, hogyan lehet mégis a helyzetet, nem a megszokás szempontjából értékelni? Hogyan lehet felemelkedni egy minőségibb megközelítéshez? Egyelőre meg állunk ennél a kérdésnél, amelyet fel kell tennünk magunknak a spirituális úton.
BS
