Dr. Michael Laitman

Levél a kapitalistáknak Adam Smith-től

Vélemény: (David Rubenstein, a The Carlyle Group alapítója és igazgatója)

„Országok inognak meg, tüntetések őrjöngnek, a munkanélküliség megtöbbszöröződik, a kapitalizmus érdemei megkérdőjeleződnek.”

„Mindig éreztem, hogy volt két alapvető hiba – és láttuk, hogy az elmúlt pár évben megjelentek. Az első az, hogy a korlátlan bősége a gazdagság megteremtésének fenntarthatatlan fejlődést fog megteremteni és kétségtelen összeomlást. A nagy válság, amit az olcsó hitel hajt, egy könnyen megérthető példája ennek a hibának.”

„A második az egyenlőtlenség ami akkor jelenik meg, amikor a vagyonteremtés üldözése magam mögött hagyja az erre kevésbé képteleneket (a legtöbb esetben nem a saját hibájukból kifolyólag), hogy versenyezzenek a keményen küzdőkkel, vagy alkalmazkodjanak hozzájuk.”

„Miközben nincs egyszerű orvosság a kapitalizmus két nagy hibájára, íme mit tennék 2012-ben, hogy a rendszert a lábára állítsam, és hogy mérsékeljem a bevételi különbözőségeket.”

„1. Megmenteném az Eurót és ez Európai Uniót. Egy működő és élő EU – a világ legnagyobb gazdasági egysége – lényegi a globális jólét szempontjából.”

„2. Kijavítanám az Egyesült Államok adósságát és hiányát… Ez elfogadhatatlan és nem jó a kapitalizmusnak.”

„3. Integrálnám a fejlődő piacokat. A világnak fel kell ismernie, hogy a kapitalizmus központja a fejlődő piacokra vándorol – ahol a legtöbb növekedés történik 2012-ben… Ha maguknak nem is, de a tőkének meg kell oldania a legtöbb problémáját a fejlett piacoknak, különösen a nagy válság maradékát, ami nem tolerálható feltételeket teremt. Ez jobban fogja bántani a szegényeket, mint a gazdagokat.”

„4. Oktatni, oktatni, oktatni. Talán az egyenlőtlenség legnagyobb oka az egyenlőtlen állapota az általános és középiskolai oktatásnak.”

Válaszom

A kapitalizmus kimerítette magát; nem lehet olyan integrált, mint amennyire a Természet azt megkívánja, mivel nem az értelmes fogyasztáson alapul, hanem a fogyasztás és a termelés folyamatos növekedésén, ami nem fenntartható a korlátozott piacoknak és természeti erőforrásoknak köszönhetően.

CST

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,124 seconds.