Dr. Michael Laitman

Kimegyünk Egyiptomból

Nekünk sok bajon kell átmenni, azért hogy végül is eljussunk abba az állapotba amikor” Az Egyiptom királya meghalt.” Akkor innentől elkezdődnek a “további napok”, ahol számtalan cselekedeteket kell végrehajtani, azért hogy feltáruljon bennünk a helyes kérés. Ha mi csak felkiáltunk, azért mert nincs ok a munkára– ezt nem nevezzük, annak hogy mi “felsóhajtunk a munka súlya alatt”.

Ha nem kapunk élvezetet a munkától, akkor meg kell, hogy vizsgáljuk fokozatosan: Mit jelent az, hogy “Egyiptomi királya meghalt”? Miért dolgozunk? Kinek? Amíg megértjük, hogy van egy másik király is, és nekünk ki kell jönnünk Egyiptomból azért, hogy a Teremtőnek dolgozzunk, azaz, az adakozás szándékával dolgozzunk.

De hogyan tudom ezt megcsinálni, ha itt Egyiptomban minden  annyira egyszerű. Úgy vagyok felépítve, hogy én élvezetet kapok akkor, ha én egy bizonyos cselekedetet végzek, vagy szellemi erőfeszítéseket fektetek be, a jutalom azonnal megérkezik, az én vágyamban. Bár eleinte sóvárogtam az adakozásra, de az volt célja, hogy kapjak. Adakozom a Teremtő számára, de én megkapom az élvezetet, az én egoista vágyamban, amellyel én azonosítom magamat.

De amikor Egyiptom királya meghal, ez nagy segítség felülről, amely lehetővé teszi számomra, hogy elszakadjak tőle. Mivel most ő halott, én megszabadulok tőle. Magam nem akartam ezt, de ő elhagyott engem. Az én egóm leválasztódott tőlem!

Így én nem tudom, mit tegyek, hiszen nincs, akinek dolgozzak. Sírok és állok. Mindig is örömöm volt benne, és most már nincs élvezetem az életemben. Hogyan találok élvezetet? Milyen vágyban, gondolatban vagy szándékban is érezhetek élvezetet? Tehát elkezdek keresni.

Ez előtt dolgoztam, adakozásban voltam a megszerzés érdekében, de most keresnem kell valami mást, és a választás hiányában, a csapások által, én elérkezek az adakozáshoz az adakozás érdekében. Elsősorban magamra gondolok: ha nincs bennem semmilyen edény az élvezetre, akkor talán élvezhetek valaki máson keresztül.

Irigy leszek valaki másra: ő élvez, míg nekem nincsen semmi élvezetem. Szóval irigylem őt, hozzá akarok kapcsolódni, hogy élvezzem az ő örömét. Talán legalább rajta keresztül fogok kapni megelégedést. Így elkezdünk tekintettel lenni a környezetünkre.

Már nem vagyok képes élvezeteket befogadni a magam számára, úgy mint amikor dolgoztam az én “Egyiptomomban”, mint korábban. De hogyan befolyásolhatom a környezetemet és hogyan okozhatok élvezetet nekik? Csak csatlakozni tudok hozzájuk, és örülni tudok velük.

Ezt hívjuk, úgy, hogy adakozunk a környezet számára. Bár én csatlakozom hozzájuk, de azzal a szándékkal, hogy kapjak valamit ebben a formában – mégis, ez már azt jelenti, hogy”nem az Ő nevében” (Lo lisma). Adakozom, és azt akarom, hogy jó legyen nekik, mert én forma egyezésben vagyok velük, kapcsolódom velük, így hát jól érzem magam közöttük. Ez már egy előrehaladott állapot.

Vannak különböző szintek az Egyiptomi kivonulás felé. Vannak olyanok, akik megértik, hogy dolgoznak az egójukon, és majd ez által elérik “az Ő nevében” (Lisma) állapotát, és vannak, akik még nem értik meg, és csak az élvezetet keresik. De így is, haladnak előre.

Nekem van már törekvésem: tudomásul veszem, hogy kapcsolódnom kell a csoporthoz, hogy kimenjek Egyiptomból. Végül is, én nem kapom meg az egyszerű élet örömeit. De ha csatlakozok hozzájuk, akkor ott, a kapcsolatban, megtalálom az örömet és felfedezem az én különleges spirituális életemet. Ez már egy lépés a felszabaduláshoz: és van miért leválnom az egómról. Mivel, Egyiptom már halott.

Ez elég. Ha az ember úgy érzi, hogy szüksége van arra, hogy adakozzon csoportnak, és felfedezi, az általános adakozás erejét, akkor ez az úgynevezett “Istenség”. Ha ő akarja, hogy integrálódjon velük, azért hogy ő kapjon valamit – ez az úgynevezett  “nem az Ő nevében” (önző vágy a spiritualitásra).

Ez mindenkiben különböző formákban és különböző mértékben, különböző időpontokban van jelen, de ez már megadja az irányt. Mindaddig, amíg nem fejezzük be a küzdelmet, rajtunk van a tíz csapás, amely segíti az embert, hogy végre leszakítsa magát Egyiptomról és úgy érezze, hogy az egyiptomi életet, olyan, mint a sötétség.

A végső csapás az elsőszülött halála, ami azt mutatja meg nekünk, hogy semmi nem jön ki nekünk ebből az állapotból, semmi sem “születik” meg belőle. Akkor teljesen világos az embernek, hogy ez a helyzet Egyiptomban, nem hozhat semmilyen eredményt. Ha minden elsőszülött Egyiptomban meghalt – akkor az egyiptomi király beleegyezik, hogy mi kimeneküljünk onnan.

Mindezek az állapotok, amelyről a Tóra beszél, a mi megszerzési vágyunkban történnek meg. Egyik csapás a másik után: vagy a Fáraó emelkedik, majd a Teremtő emelkedik, és Mózes meglátja, hogy mindez önmagán belül történik, és az is feltárul, hogy milyen értékeket ad ez a megszerzési vágynak , és az adakozási vágynak. Addig áll ez fenn, amíg nem látja a sötétséget a saját állapotában az ember és azt, hogy már nincsen választása, csak menekülni a sötétségből. Csak követni az adakozási vágyát, csak hogy láthassa valami jelét a Fénynek maga előtt… Így menekül meg Egyiptomból.

Ez az, aminek meg kell történnie az emberen belül, aki hajlandó csatlakozni a csoporthoz, így megtalálja az élet szellemét, és az egoista kitöltést is- és ez már az úgynevezett  “nem az Ő nevében”(lo lisma)állapot.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,710 seconds.