Szenvedni az életért
Kérdés
Hogyan lehetséges lemondani a fizikai élvezetekről akkor, ha még nincs meg az emberben adakozás vágya?
Válasz
Látjuk, hogy az emberiség átmegy minden féle állapotokon tudattalanul, kényszerített formában. Az emberek vándorolnak életről életre, amíg el nem jutnak arra a pontra, hogy tehetetlennek érzik magukat ez a depresszióhoz, a droghoz, az alkoholfogyasztáshoz és az öngyilkossághoz vezethet. Mi gördülékenyen haladunk át ezen a kritikus ponton, mert a bennünk rejlő életerő szorít rá minket arra, hogy továbbra is életben maradjunk. Valójában a legtöbb ember a világon jobban szeretné a fájdalom mentes halált, mint az életet. Ha alaposan megvizsgáljuk, akkor az emberiség veszített az ösztönös halálfélelemből, a félelem inkább érzelmi, és a halálhoz vezető úttól való félelem inkább, úgy tűnik, hogy a haláltól való félelem az “állatunkban” van de el van nyomva. Pedig a fizikai és a spirituális haláltól való félelem tart életben minket, ellenőriz minket, és ha nem lenne ez által az Ő ellenőrzése akkor más számításokkal jutnánk el a halálfélelemig.
Szándékosan okozták nekünk, hogy a halál „rabszolgái” legyünk, azért hogy szükségünk legyen arra, hogy folytassuk az életet minden helyzetben, és készen álljunk arra, hogy megtegyünk mindent az életben maradásért. Bár kétségtelen, hogy az élet maga önmagában nem éri meg az erőfeszítést. De mindez bennünk gyökerezik, akaratunk ellenére, mivel a szenvedések útján és az összes nehéz számítások által, mi mégiscsak a cél felé haladhatunk. Bár keresztülmegyünk nehéz helyzeteken, amikor nincs semmi visszaigazolás arra, hogy élvezhetjük az életet, vagy arra hogy egyáltalán létezünk és élünk. A Teremtés feladata így követeli azt meg tőlünk, hogy a teremtmény a Teremtőhöz váljon hasonlatossá. Ezért, a Teremtő a teremtménybe beleillesztette a megszerzési vágyban az állati félelmet, hogy kötelezzen bennünket arra, hogy harcoljunk az életért. Az “élet” koncepciója nálunk sokkal magasabb, mint a “szenvedés “koncepciója, addig amíg az ember kitapinthatóan arra a következtetésre nem jut, hogy jobb meghalni, mint élni. Hogy mindezt a következtetést képes legyen túlélni, ahhoz egoista számítások kellenek és az, hogy ezek által eljusson arra a döntésre, hogy nem kell, hogy meghaljon ahhoz, hogy megszabadítsa magát a szenvedésektől. Ezen a ponton rájön az ember arra, hogy azok a szenvedések, amelyeket az egoista vágyban érez, lehetséges felcserélni egy másik vágyra, az Adakozás Vágyára.
Akkor a vágy súlya az adakozás vágya, a másokkal való kapcsolódási szándék, nem lesz rosszabb érzés, illetve ennek a vágynak a teljesülése nem lesz irreálisabb a halálnál. Pontosan ezért, mert sokat szenvedtünk az egoista vágyaink miatt, most meg tudjuk azt csinálni azt, hogy elérjük az Adakozás Tiszta Vágyát. Így előre haladunk.
Ez egy harc a különböző erők között, amelyek háborúznak az emberben. Így az embernek csak az marad, hogy küzdjön ezekkel az erőkkel, és ez által az élet bölcsességét szerezheti meg.
(BS)
