Hamarosan vége az egyiptomi rabszolgaságnak
Közeledünk a száműzetésből való kivonuláshoz, de csak akkor jöhet létre ez, ha elkezdjük megérteni, és elfogadni, hogy mi száműzetésben vagyunk. A ” száműzetés” jelképe annak a hozzáállásnak, hogy én úgy tekintek mindenre, mint a megszerzési vágyam tárgyára és olyas valamire ami nem fontos. Minden, ami az egóban van a “fáraóhoz” tartozik, így csak a Teremtővel való összetapadásomra való sóvárgás az amit nem káromolhatok.
Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenben korlátoznom kell magam, és mindent meg kell szorítanom és el kell vonulnom és egy barlangban kell élnem az erdőben. Csak annyit jelent, hogy a helyén kell kezelnem a dolgokat és nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a fizikai szükségleteknek, dolgoknak, csak el kell fogadnom őket a maguk helyén és a maguk idejében. Az egész fizikai létünk, csak a korrekciót segíti. Abban segít nekünk, hogy elérjük az adakozás tulajdonságát, a kapcsolatot a többiekkel, és hozzásegít a Teremtő szeretetéhez, az adakozáshoz.
Ha az ember ezekkel tisztában van és belép a csoportba, akkor önmagát egy helyes irányításba vonja, azaz, egyre többet és mélyebben gyűlöli mindazt, amit egóból akar megszerezni. Mindeközben a “Fáraó” egyre több bőséggel akarja megvesztegetni az embert. Egyre szebb városokat épít az ember egója köré: Pithom és Ramses városait, ahol a 10csapás vár.
Az adakozás utáni sóvárgás és annak szándékának megszerzési vágyán belül, érzi meg gondolataiban és szívében is, hogy száműzetésben van és ezáltal, nincs ereje az adakozásra. Akkor fohásszal fordul a Teremtő felé, és segítséget kér, hogy kimenekülhessen a száműzetésből, vagyis lehetőséget kér arra, hogy adakozhasson.
Tudatában van hogy egyedül, nem tud kimenekülni Egyiptomból, mert az ő egyedüli akarata még kevés ehhez és most végig kell mennie 400 éves száműzetésben. A száműzetés időszaka az ami majd növeli benne a vágyat, s megedzi a lelkét arra, hogy valóban akarjon adakozni.
Minden munka az Egyiptomi száműzetésben a csoportban történik, ahol minden egyes ember erőssebbé válik, mert megkapja másoktól a cél nagyságát, ami a tiszta adakozás. Az ember nem képes elérni enélkül a kölcsönös adakozást, mert olyan állapotokban vagyunk, hogy a spiritualitást egy ízetlen, és nehéz dolognak tekintjük.
Egyszóval az ember elkezdi helyesen megérteni a “száműzetést”, azaz azt, hogy ő az adakozás képességén kívül van, ez az a pont ahol valóban megérzi az Egyiptomi száműzetést, és eléri, az ember azt az állapotot, hogy nem tudja tovább elviselni ezt. Ezután kezdődik a “tíz Egyiptomi csapás”.
A “csapás” jelenti, hogy mindenféle fizikai jó dolgokat megkap, de a spiritualitásból nem kap semmit, és ezt érzi az ember úgy, mint csapás.
Ennek, a szívében érzett elnehezülésnek a tetejében, még a fizikai is állandóan növekszik. Nem marad választása, csak megérteni, hogy, az egoista vágya jobban növekszik, és ez összezavarja őt, és eltéríti mindenféle fizikai célok irányába, mindenféle számításokra a csoportban, azért, hogy legyőzhesse az egóját, és a barátokkal felmerülő problémákon felül emelkedhesen. Mert csak a csoporttól, a barátoktól tudja megkapni az út jutalmát, a Teremtés célját, s a Teremtő a nagyságát, és az egó kicsinysége állapotának betöltését.
Az összes értéket csak a csoporttól kaphatjuk meg, azaz a környezettől. Amikor, mindezen nehézség és zavar ellenére, még is hozzátapad az ember a csoporthoz, az érzelmei és értelme fölött, mert csak bennük látja meg a támogatást és a megmenekülést, akkor már megérti, hogy máskülönben elveszett ember.
Csak amikor ezen a módon, azaz helyesen méri fel a helyzetet, akkor találhatja magát szemben a “fáraóval”. Ez több összetevőből áll, tulajdonságokból és tapasztalatokból, amelyeket összegyűjtött a 400 éves Egyiptomi száműzetés során. Mindezek négy fázisán megy keresztül minden ember: feltárul előtte a megszerzési vágya, majd felülemelkedve a megszerzési vágyán sóvárog az adakozásra, amely a hit az értelem felett állapotává emelkedik.
Amikor az ember keresztülmegy ezen a négy fázison, ezt hívjuk, a felkészülési időnek. Majd ezek után tárul fel benne az erős ellenállás az egóval szemben, ez az úgynevezett “tíz Egyiptom csapást “, az egyiptomi sötétség. Ezek olyan végső vizsgálatok és feltárulások, amik abszolút hozzásegítik az embert ahhoz, hogy kilépjen az egója rabszolgaságából.
Ennek segítségével végül úgy megerősödik lelkében az ember, hogy vakon rohan a sötétben, az éjszakában, mert minden porcikájával érzi a megszerzés vágyában az az egy pontot, amely arra készteti (az úgynevezett “Mózes” pontja) hogy ezáltal haladjon előre. Így az egója fölé emelkedik, és kiérdemli a kimenekülést, kivonulást.
BS
KN