Az aki barátjáért imádkozik, az kap először
Kérdés:
Mi a lényege annak a kifejezésnek, hogy “az aki barátjáért imádkozik, kap először”? Ez egy nagyon zavaros kijelentés számomra, mivel az a kérés a Teremtőhöz hogy változtassa meg a vágyamat továbbra is egy önző, saját érdekemben történő kérésnek tűnik, mivel már előre tudom hogy én leszek az, aki elsőre kap a többiek előtt. Ez valahogy nagyon zavar engem.
Válasz:
Mindez azt mutatja hogy még nem barátaidért imádkozol. “Az aki barátjáért imádkozik, kap először” azt jelenti, hogy az, aki imádkozik egyáltalán nem gondol magára, és az sem érdekli ki kap bármit is először. Ennek ellenére ő mások előtt kap, mivel a Fénynek rajta keresztül kell eljutnia barátaihoz. Hogyan is lehetne ez másképp?
A személy egyszerűen már egy olyan szintre emelkedik ahol úgy imádkozik barátaiért hogy egyáltalán nem gondol magára. Semmi nem szól az “én”-ről, és senki nem imádkozik azért hogy saját állapotát javítsa. Az egyetlen dolog amire a személy sóvárog, hogy valahogy barátja kívánságát beteljesíthesse. Egyáltalán semmilyen magára vonatkozó vággyal nem rendelkezik!
Ebben az esetben a személy valóban a többiek előtt kap, mivel ő az aki átvezeti a Fényt barátaihoz. Mi már beszéltünk erről korábban. Lelkeink a Beria, Yecira és Asszija világaiban vannak jelen. Mi mindannyian számtalan kérdéssel, kérelemmel rendelkezünk. Amennyiben mi azokat felemeljük az Asszija világának Malchut-jához, akkor az azokat tovább emeli a Zeir Anpin de Asszija szintjére, az aki MAN-t emel, barátainak kéréseit továbbítja, akik feltehetőleg még “alul” maradtak. És akkor ő válik az elsővé aki Fényt kap Felülről. A Fény először is rajta megy keresztül, és utána a Malchut-on keresztül eljut a többi lelkekhez.
Kérdés:
Szóval akkor ez azt jelenti, hogy annak érdekében hogy egy ilyen vágyhoz jussunk először is kéréssel kell fordulnunk a Teremtőhöz és Ő tőle kell ilyen vágyat kérnem, hogy teljesen megszabadulhassak egoizmusomtól, hogy egy cseppnyi önzőség nélkül létezhessek?
Válasz:
Természetesen! Ebben az esetben az egy imát megelőző imává válik. Egyébként csak egy másik önző körforgásban maradnánk, semmi másban.
2012 augusztus 18. Harkov 5.lecke
(HZS)