A szikla és a szakadék között
Báál HaSzulám, “Mátán Toráh” (A Tóra átadása), 3.-4. pontok: Mivel nekünk azt parancsolták, “Szeresd felebarátodat mint saját magadat”. A “mint saját magadat” kifejezés azt mondja nekünk, hogy ugyanolyan mértékben szeresd felebarátodat mint saját magadat, a legkisebb mértékben sem kevésbé.
Más szóval, állandóan, és éberen ki kell elégítsük minden egyes személy szükségletét az Izraeli nemzetből, semmivel nem kevésbé, mint, amilyen éberen kielégítjük saját szükségleteinket…És most menj és lásd hogy ez a Micva egyáltalán lehetséges…
Nekünk kimerítő módon kell tanulnunk annak érdekében, hogy két megkülönböztetéshez jussunk:
1. El kell érjük mások szeretetét annak valós formájában, ami azt jelenti hogy bármit is tegyünk, bármely vágyban, minden lehetséges módon, minden egyes pillanatban, annak módját kell keressük, hogyan lehetünk képesek jót cselekedni másokkal, és minden képességemmel arra kell törekednem hogy ezt elérhessem, mint ahogy most minden erőmmel azon vagyok hogy mindent magamért tegyek, minden a saját érdekeben végezve. Ez az “önszolgálat” természetesen van kielégítve, ösztönszerűen, tudatos és célirányos cselekedetekkel. De most nekem a homlok egyenest ellenkező módon kell cselekednem: mind tudatosan, mind tudat alatt a zéró ponttól a végtelenségig állandóan mindenki másnak kell adakoznom.
2. Képesek lehetünk minderre? Létezik bármi is ami ennél antagonisztikusabb, gyűlöletesebb lenne számomra? Hogyan élhetnék ezzel, egy ilyen parancsolattal amiről itt a Tóra beszél?
Mi hozzászoktunk a szép szavakhoz, gyermekeinknek is azt tanítjuk legyenek kedvesek, mindez igaz. Amennyiben azt akarjuk hogy tiszteljenek minket, hogy az emberek elismerjenek minket, nekem ennek megfelelően kell beszélnem. Mindenki megegyezik abban hogy a “mások szeretete” az igaz és helyes, de valójában senki sem akarja azt komolyan végrehajtani. Emellett senki le sem ellenőrizte azt hogy mindez egyátalán lehetséges.
Tehát nekünk meg kell próbálnunk ezt valójában gyakorlatba helyezni. És akkor majd meglátjuk az igazságot, mi elérjük a tisztázás legmélyebb pontját: kiderül hogy alaptermészetünk teljesen ellentétes ezzel a követeléssel. A két fajta természet, a megszerzés szándéka és az adakozás szándéka, a kát végletet foglalják el, és mi a kettő között vagyunk. Egyrészről semmire nem vagyunk képesek, másrészről ahogy keressük ezen felismerés elérését, mi magunkra vonzuk a Reformáló Fényt. Mi valóban az adakozást akarjuk, de nem vagyunk képesek adakozni, ahogy azt a Tóra mondja, “és Izrael gyermekei felsóhajtottak a munkából”. Amennyiben mi belsőleg szembe nézünk ezzel a két szélsőséggel, akkor az Egyiptomból való kivonulás küszöbén találjuk magunkat.
2o12 október 22., Reggeli lecke 4.rész, Matan Torah
(HZS)
