Dr. Michael Laitman

Folyamatos törődés

Folyamatos törődés

Kérdés:

St. Petersburgban élek. Mit tudok adni a Grúz csoportnak, amíg ezen a kongresszuson fizikailag is jelen vagyok?

Válasz:

Ez egy nagyon jó kérdés. Mindenek előtt melegséget és fizikai részvételt adhatsz nekik. Azzal a benyomással hagyod ott őket, mint ahogy számos ember a szerte a világból hagyja ott őket, hogy ők érzik, hogy nincsenek egyedül a hegységekben, ők a mi nagy családunk részei és mi együtt haladunk velük a cél felé; mi ezt nem tudjuk egymás nélkül megtenni, máskülönben nem érjük el a célt. Ha a Teremtő mindannyiunkat felébreszt, azt jelenti, hogy nekünk aszerint kell dolgoznunk, nem különülhetünk el egymás részeire, mondva azt, hogy “ velük később foglalkozunk. Ezt nem tehetjük meg.

Olyan ez, mint egy gyermek a családban: hogy lehet valakiről másnak a rovására gondoskodni? Minden egyes gyermekkel ugyanazt kell tenned, ugyanez vonatkozik ide is.

A legfontosabb dolog számukra, hogy megértsék, hogy látjuk őket, érezzük őket, nézzük őket és látni akarjuk, ahogy egyre erősebbek lesznek.

Egyrészt, segítséget és támogatást kell feléjük nyújtanunk, másrészt meg kell mutatni, hogy várjuk őket, hogy együtt naggyá és sikeressé válunk. Ezzel a fajta benyomással kell őket itt hagynunk, majd folyamatosan kell velük a kapcsolatot tartanunk.

Ez egy igazán jó, jelentős csoport, akik jó állapotban vannak. Grúzia egy nagyon fontos régió. Furcsának tűnhet, de mindenki mindenkit befolyásol. Van néhány hely a Földön, mint például a Baltikum és Grúzia, ahol a népesség csupán néhány millió fő, de ők azonban nagyon érzékenyek.

Ez az oka annak, hogy nekünk segítenünk kell a grúz csoportnak és törődnünk kell velük.

Meg kell értenünk, hogy Grúzia vonatkozásában legalább akkora erő van, mint Oroszországban, Európában vagy Amerikában, ez egy meglehetősen gyengéd pontunk. Tehát, itt különösen fontos, hogy számos területen jó eredményeket érjünk el munkánk során.

2o12 november 6, Grúziai konferencia 2. lecke

SZL

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,152 seconds.