Ne nézd érzelmi szempontból, hanem antiszemitizmus módján
Minden ami történik az emberiséggel, ennek az eredménye a két erő közötti szembenállás: az adakozás és a megszerzés. Ezeken az erőkön kívül nincs semmi több. Ezért felesleges harcolni közvetlen az antiszemitizmus ellen, mert egyértelmű, hogy ez egy természetes jelenség. Ez ered az “edények törése” által, amelynek eredményeként az adakozás szikrái behatoltak a megszerzési vágyba, és most ellenállnak egymással szemben, mivel a gyűlöletnek léteznie kell.
Ez fel volt fedeződve még az “edények törése” előtt, de nem annyira. Lássuk ezt a történelem során, a spirituális erők rendszeréből, Ézsau és Jákob közötti konfliktustól, Bálám és Bálák között, az Izrael népéről. Világos kell legyen, hogy ez a jelenség a természeten túl található, azaz a gyökére a teremtés előtt van.
Két erő létezik: Teremtő és a teremtmény, “Létezés a létezésből” és “Létezés a semmiből”. És néhány emberben már felébredt ez az erő a “Létezés a létezésből”, amely a Teremtő szikrája, és ezért gyűlölve vannak az emberiség többi része által (edények által), mert bennük nem található ez az erő.
Senkit nem lehet hibáztatni, vagy igazolni, ezek egyszerűen egy természetes jelenségek, úgy kell elfogadni őket mint más vizsgálathoz a természeti erőkkel kapcsolatban. És nincs ésszerű megoldás. Sok zsidó szervezet van, akik küzdenek az antiszemitizmus ellen, de ez nem segít.
Mert hogyan lehet harcolni a természeti jelenségek ellen? Ő még előttünk született meg, a kontraszt a két erő között, és fentről ereszkedik le, egy ilyen formába terjed szét ebben a világba.
Ameddig ez a csoport, amely rendelkezik az adakozás szikrájával, és nem valósítja meg, ő gyűlölve lesz mások által. Mert ő jelenleg, mint tüske a többiek között, idegen és furcsa. És még ha Izrael hasonló akar lenni külsőleg a többi nemzetekkel, ez nem segít. Ez a belső szikra “Resimó” , (Információs gének) nem tűnik el sehova, így mindig fel lehet ismerni, hogy kinél található, és kinél nem.
A zsidók megpróbálnak beleolvadni a világ nemzeteibe, de éppen fordítva kellene lennie. Nem fognak elérni semmit, nem lesznek képesek eltüntetni ezeket a “Resimókat”, hanem éppen ellenkezőleg, még jobban gyűlölni fogják őket. A gyűlölet el fog tűnni,ha korrigáljak az állapotukat egy olyan állapotra, ahogy Báál HáSzulám leírja: egy alturista kommunizmusra, vagyis megszerzik a korrigált állapotot. Ezzel ők egy példa az összes többi nemzeteknek, miközben a többi része a nemzetnek süllyed egyre mélyebbre és mélyebbre az átfogó globális válság által, amelynek semmi megoldása nincs.
Ez a küldetésük azoknak, akik hordozzák az adakozási szikrát. És ez nem tartozik csak azokra, akik születésüktől fogva zsidók. Mivel a keveredés következtében, ami megtörtént az edények törése által, az adakozási szikrák behatoltak mindenkibe. De néhány emberben jobban és másoknál kevésbé. Végső soron ezek a szikrák szétterjednek, és felfedeződnek mindenkiben, mert az egész emberi nemzetnek végre kell hajtania a korrekciót, függetlenül a faji és a bőr színe szerint: fekete, fehér, piros, sárga.
Mindenkinek akiben lángra gyulladt ez a szikra, továbbra is felfedezi az élet célját, vagyis a kapcsolatot a Teremtővel. Ez éppen ebben az kapcsolatban feltárja az élet titkát, és a teremtés titkát. Ha mi tudjuk követni a szikra hivatását, és megépítjük a kapcsolatot közöttünk, hogy legyünk egy egész, akkor ez a világ altruista kommunizmus formában lesz kifejezve, ahol mindenki kap egy azonos életszínvonalat, és mindenki társul hozzá.
Az egyenlőség nem az, hogy egyenlő lenni minden nemzettel a jelenlegi létezésben, hogy a szikrák próbálják befolyásolni az egoista vágyak igényeit, ahová leestek. Éppen ellenkezőleg, korrigálni kell magukat a világ az összes nemzetei előtt, és felhúzni mindenkit a spirituális szinthez.
Csak így fogjuk korrigálni az összes gyűlöletet, amely létezik az edények között. Szükséges tekintenünk a problémákra egy kissé szisztematikusabban, és nem érzelmileg. Ez egy nagyon fontos kérdés, mert itt ebben a világban láthatjuk a törés korlátait és megértését, hogy mit kell tenni velük a korrekció érdekében.
Kár időért és vesztegető erőért, amelyben nincsen semmi logika. Meg kell érteniük, hogy a választás valóban a mi kezünkben van, és rajtunk múlik a korrekció, akikben felgyuladt a szikra az adakozásra. És a többi edények, amelyek a “világ nemzetei”- hez tartoznak, egyiköjüket sem lehet hibáztatni, mivel a törés ereje beszél belőlük. Csak mi vagyunk a törés oka, mert nem sietettjük meg a korrekciót. Reméljük, hogy ki tudunk javítani mindent a lehető leggyorsabban.
2o12 November 27, Előkészület a reggeli leckéhez
BS