Dr. Michael Laitman

A Teremtő nézőpontjából vizsgálva

Kérdés

Az egoizmus a fejlődési folyamat motorja. Hogy juthatok el ennek a mondatnak a lényegéhez?

Válasz

Kezdjünk el ehhez megfelelően viszonyulni ehhez: az egoizmus az embert támogatja azáltal, hogy “állandóan ellenállásban van vele szemben.” Nem magától értetődő, hogy ezt kell transzformálni a saját ellentétébe, és akkor ez egy hatalmas, segítő kéz lesz. Ha a dolgokat megfelelően vizsgáljuk, akkor annak az érzése, hogy az egész élet csak egy kemény ellenállás, és egy áttörhetetlen fallal való hadakozás, megszűnik. Éppen ellenkezőleg, az ember állandóan fenntartja az egójával a játékot,  állandóan egyfajta módon “zsonglőrködik” vele.  Az ember és az egója egymás pártján állnak, és már ismert a számára, hogy milyen dolgot kell elvégezniük együtt.

Majd hirtelen az ego hátterében a Teremtő hirtelen feldereng. Kiderül, hogy Ő mozgatja a szálakat, és hogy Ő az ember valódi partnere. A személynek meg kell próbálnia mindent nem csak alulról felfelé vizsgálni, hanem  felülről lefelé is, a Teremtő nézőpontjából, azaz, hogy Ő hogyan szorította meg önmagát, és mit, hogyan küld az ember irányába.

Mondjuk kapunk valamit a Teremtőtől. Akkor az ember ezáltal képes figyelembe venni, hogyan kezdjen ezzel dolgozni alulról felfelé, emellett azonban kapunk egy bepillantást abba is, hogy a Teremtő nézőpontjából milyen módon hozza létre bizonyos feltételeket, és ezek hogyan ereszkednek addig, amikor a pontos és szükséges helyzetet ki nem alakítják, amiben az adott személy aztán majd találja magát.

Akkor mit kell tennem most? Kéréssel kell fordulnom Hozzá – alulról felfelé – megelőlegezve a teljes bizalmat mindenben és türelmesen el kell kezdeni tanulmányozni a dolgok általa történt elrendezését, hogy ezáltal újra élesszük két alábbi elvvel szembeni tudatosságunkat:

  1. Nincsen senki Rajta kívül
  2. A Teremtő jó, és csak jót cselekszik

Ez kulcsfontosságú. Végül is lényegtelen, hogy milyen helyzetet idéz elő a Teremtő a számomra, minden esetben ugyan oda kell eljutnom, hogy tehát mire akar ezáltal engem irányozni. Ennek eredményeképpen minden alkalommal a reakciómnak magában kell foglalnia az említett két elv alkalmazását, állapotról, állapotra, egyre jobban kiteljesítve ezeket. Kizárólag ez az oka mindannak, ami történik.

Világos, hogy annak érdekében, hogy ezt alkalmazhassuk, szükségünk van egyfajta garanciára, támogatásra, amely a Körülölelő Fényre Ohr MakifO”M), és általában a Kabbalista módszerre. Azonban vagy így vagy úgy, minden kizárólag annak érdekében történik, hogy adjon nekem egy lehetőséget a Teremtő feltárulásához való közelebb kerülésre, mivel hogy nincs Rajta kívül senki, aki jó és jót cselekszik.

 

Looking From The Creator’s Point Of View

14.12.2012, A Napi Kabbala Lecke 4. részéből, “A Béke” című cikkből

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,609 seconds.