Dr. Michael Laitman

Workshopok a közönségnek

Workshopok a közönségnek

Kérdés:

Most Workshopokat közvetítünk élő TV adásban a külső közönségnek. Hogyan lehet ezt felhasználni, a belső változások előkészítésére, a Kongresszus felkészülésére?

Válasz:

Nem számít, hogy a workshopok látszólag a külső közönségnek szólnak. A workshop nem őket készíti fel, egyenlőre, hanem bennünket. Arra készít fel, hogy kezdjünk el, egy egyszerűbb nyelven beszélni.

Azok akik tanulják a Kabbala Bölcseletét, megszokták a folyamatosan változó, és kiemelő feltételeket, és már elkezdtek rövid kifejezésekben, és idézetek által beszélni. Feltárult, hogy így is lehet beszélgetni egymással. Azaz, hogy valaki mond egy fél mondatot, illetve valamilyen kifejezést, és a barát már érti, hogy mire gondolt. De ez nem az igaz út, és ez nem így kell, hogy legyen.

Azért mert emiatt lopunk magunktól is és a barátunktól is. Meg kell tanulnunk helyesen kifejezni gondolatainkat úgy, hogy meg lehessen érteni, a lehető legszélesebb körben, és nem pedig “könyvekből másolni” azt, amit csak néhányan értenek.

Úgyhogy nagyon elégedett vagyok azzal, hogy meg kell jelenjünk a TV képernyőjén a nézők előtt, ahol több százezer ember láthat. Ez megköveteli majd tőlünk, hogy megértsük az anyagot pontosabban, mélyebben, és egyszerűebben fogalmazva adjuk át azt.

2012.12.30, Előkészítés a Kongresszusra, A Kabbala alapjai tanfolyamból

BD

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,613 seconds.