Dr. Michael Laitman

A csoport központja jelenik meg közöttünk

A csoport központja jelenik meg közöttünk

Az integrál megbeszélés során, nem számít, hogy jó vagy-e avagy rossz. Számomra ez csupán egy módja annak, hogy “magamból kimásszak” és egy másik személy helyébe képzelje magam. Ezzel a módszerrel megérthetem, hogyan lehetséges másokat magamon belül érezni. El kell érnünk egy olyan állapotot, mikor elkezdünk egy közös véleményt megalkotni, egy közös vágyat, közös elmével. Ezen túlmenően, nem számít az sem, hogy mások válasza helyes-e, mert csupán tíz kicsi egoista gyűlt össze egy körbe.

Az emberek a csoporton belül a fejlettség más és más szintjén lehetnek és a válaszaik előfordulhat, hogy abszolút nonszenszként hangzanak. De ez nekem kell, hogy problémát jelentsen. Nem akarok okos lenni. Értelmem felett dolgozom. Szóval, amikor mások válaszát hallom, csak azzal kell foglalkoznom, hogy az ő helyükbe képzeljem magam, ez által megértsem őket. Készen kell állnom, hogy a barátomban legyek a válasza által és kikeljek önmagamból, mintha ő belé fordulnék.

Ami számít nekem az csak a cselekedet, mert a dialógus során, egy új érzékelést vagyok képes szerezni, egy új kollektív értelmet. Mindez megjelenik számomra, mert úgy fogom látni és érzékelni, hogy minden magamon kívül van, kívül az egoizmusomon. Kiléphetek az izolált belső világomból.

Végül, elkezdem észlelni, hogy másokban vagyok. Nagyon fontos számomra, hogy ragaszkodjak ehhez a közös állapothoz, a közös kapcsolódásunkhoz, ami közöttünk jön létre – a közös vágyhoz és a közös elméhez. Sőt, ez a közös vágy és közös elme ismétlődően kölcsönhatásba kerül egymással, és ily módon végül a csoport központja megjelenik számunkra.

A csoport közepe egy integrál személy képe, aki egy szívből áll (egy vágyból) és egy elméje van (gondolata).

2012.11.27, KabTV. műsorából “Egy integrált világ”

SzL

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,115 seconds.