A szégyen megnyitja a szívet
Mi világunkban az egoista természetünk azonnal lefedi bennünk a szégyenérzetet. Ha például kihasználjuk a többieket, vagy ellopunk valamit, a legtöbb esetben azzal indokoljuk tetteinket, hogy jogosultak vagyunk mindenféle dologra. Általában észre sem vesszük, hogy mi egoista számítást végzünk, önző módon viszonyulunk mások irányába, és mindent a személyes haszon szemszögéből értékelünk.
De mi nem érzünk emiatt szégyent. Ha megnövelnénk az érzékenységünket a megszerzés és az adakozás irányába, és ha képesek lennénk ellenőrizni magunkat, hogy valóban hol kapunk és hol adakozunk, és milyen elv szerint nézünk a világra, akkor egyszerűen elégnénk a szégyentől.
Ha felderülne előttünk a felső adakozás tulajdonsága, és látnánk a valódi formánkat,- mint egy apró fekete rovar, aki csak az tápláléka miatt aggódik, és csak arra törekszik, hogy mindent megragadjon magának és lenyeljen, amit csak meglát,- akkor a szégyen tüze elégetné az értéktelenség érzését a valódi adakozás tulajdonságával szemben.
Még a gondolat is ijesztő, hogy ez hirtelen feltárul az egész emberiség számára. Megkérdezhetjük: mit tehetünk? Elvégre ő csak egy teremtett, emberi lény, és a természet ereje szerint működik, amelyet nem képes ellenőrizni. Mindenesetre szörnyen szégyellné magát, inkább meghalna, csak ne érezze ezt a szégyent.
Nincsen nagyobb szenvedés mint a szégyen, mivel az egész a megszerzési vágy alapja. Az “első megszorítás” eredménye volt a szégyen: mert a szégyen eltörli az “Ádám” (egy emberi lény) fogalmát. A negyedik szinten megsemmisíti önmagát, érzi a szégyent, mert a negyedik szint egy független “Ádám” érzete, aki már készen áll arra, hogy döntéseket hozzon. A szégyen érzete azonban teljesen ellentétes érzés, és megsemmisíti az ő személyiségét.
Azonban, mi a jelenlegi állapotunkról beszélünk, amikor még nincs Ádám, hanem csak egy kis állat, aki nem felelős a cselekedeteiért. A teremtmény tulajdonságait a Felsőtől kapta meg, a Teremtőtől, hiszen írva van: “Menj a mesterhez, aki megteremtett”. De ha elkezdjük felfedezni az adakozás tulajdonságát,- a Teremtőt, aki ebben a világban lakozik,- és eszerint értékeljük magunkat, akkor minden értelemben megláthatjuk azt a köztünk lévő hatalmas különbséget, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni.
A szégyen egy hatalmas erő, ennek köszönhetően esélyünk van talpon maradni az egó ellen, annak kijavítására. Csakúgy, mint a Malchut Ein Sof (Infinity) világban, ahol a szégyen miatt adott fel mindent. Nem azért szégyenkezik, mert a tulajdonágai ellentétesek a Teremtőéivel, hanem mert nem képes adakozni, úgy mint Ő. Ez egy teljesen másfajta szégyen, ez a szégyen már a végső korrekció szintje hozzánk képest.
Mi fokozatosan fedezzük fel az egót. Először is, szégyellem, hogy megtanítottak lopni, aztán azért, hogy kiderült a hazugságom, azért is, hogy ki akarok használni mindenkinek, és ártani akarok másoknak. A szégyen érzetének a felfedezése segít engem abban, hogy a helyes állapotba helyezzem magam. Nem mint most, mint egy rémült állat, aki elrejtőzik magában, és fél a szégyentől. Éppen ellenkezőleg, hajlandó vagyok kinyílni, felfedni a gonoszt, és szégyellni magam annak érdekében, hogy ebből megkapjam az erőt, a támogatást, a kitartást, az egóm legyőzőséhez, és az egóm elleni “Másách”(ernyő) építéséhez.
Szükségem van egy “Másách” – ra, nem azért, hogy kioltsa a szégyent, hanem, hogy átváltoztassa az adakozás tulajdonságává. Ameddig ez meg nem történik, addig elviselem a szégyent, mivel csak a szégyen képes megnyitni a szívemet, és feltárni az igazságot.
Szóval, az összeolvadás, a szégyen és a korrekció elválaszthatatlanok. Nem kell félnünk a szégyentől, hanem meg kell éreznünk és értenünk. A legfontosabb dolog az,- ha már rendelkezünk vele,- hogy fölé emelkedjünk, dolgozzunk ezzel a tulajdonsággal, amely elvezet minket a korrekcióhoz.
2013.03.18, Napi Kabbala lecke, “Matan Tóra (A Tóra átadása”)
BS
