Dr. Michael Laitman

A szikrák, amelyek lebegnek

A szikrák, amelyek lebegnek

Kérdés:

A mértéke annak, hogy a cselekedet helyes-e vagy nem, az annak az összefüggése, amikor úgy látom az összekapcsolódásunkat, mint ahogy a  málnaszemben az apró kis  “málna bogyók”, össze vannak kapcsolódva. Azaz, akkor látom meg, hogy mi történik, hogy helyesen cselekszem e, amikor felfedezem az egységet és a többiekhez hasonlítva magam, meglátom köztünk az egységet, ezt a piros “málna bogyót” közöttünk?

Válasz:

A “málna bogyó” a csoport koncepciója, amelyben az ember eggyé válik a többiekkel, a “tízes” csoport tagjai így kapcsolódnak eggyé. Ezután minden tagja a “tízes” csoportnak elveszíti az egyéniségét és úgy érzi, hogy egy magasabb szinttel van összeolvadva a többiek által. Így lesz a tíz emberből “egy szem málna” melyben olyan erő s az egység hogy a kis “málna bogyók” egymásba vannak olvadva.

Mindenkinek meg kell próbálnia ezt így elképzelni. Lenullázzuk magunkat, az adakozási erejének segítségével felemelkedünk, és akkor a tízes csoport eggyé válik. De a következő szintre, csak a tiszta ima a “MAN” emelhet minket.

Mi belépünk a Felső szintre, mint egy embrió, és elkezdjük érezni ezt. A “málna bogyó” egy sperma cseppé válik a Felsőhöz képest. Tehát, amikor lenullázzuk magunkat, és beintegrálódunk a Felsőbe, érzünk valamit, de nem tudjuk pontosan mi is az. Jól érzem magam, mert érzek valamit, ami rajtam kívül van, de én nem igazán értem, hol van, és mi történik. Ez az “Ibur”(a magzati állapot) kezdete.

Ha érezzük ezt a melegséget, amikor találkozunk a külső társadalommal, akkor ez a “málna bogyó” behatol általunk a külső közösségbe. Ezáltal felébresztve a társadalom tagjait.

Minden embernek megvan a kapcsolati gyökere a Teremtővel, mindenki rendelkezik a “Reshimo”-val (spirituális gén), amely megjelent az “edények összetörése” után. Az emberek között csak az az egyetlen különbség, hogy milyen mélyen van elrejtve a reshimo bennük. Végül, mindenkinek el kell érnie a korrekciót. Ha létrehozol egy “málna bogyót” együtt a társadalommal, is, úgy mint a csoportban azaz egy különleges kapcsolati érzést, akkor közvetítheted a felébresztést számukra, a “Körülölelő Fény” által. Ekkor a “szikra”(a szívben lévő pont), amely el van rejtve mélyen bennük  elkezd veled együtt lebegni, és felszínre bukkan.

2013.08.23, Felkészülés a reggeli leckére, Baal HáSulam, “Shamati” cikkéből

Ford: B S
Lekt: KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,132 seconds.