Dr. Michael Laitman

Aki közel van, az fontos

Baal HaSulam cikke, “Egyetlen parancsolat”:

“Lehetséges, hogy a legkisebb próféták sikeresebbek lehetnek a próféciájukban, mint a legnagyobb próféták, mivel a korábbi próféták próféciáját veszik alapul, akik előkészítették  az utat nekik.

Természetes, hogy ez a tömegek fejlettségi szintjétől, is függ, mert világos és egyértelmű szavak szükségesek ahhoz, hogy megtudják az egyszerű emberek is érteni őt. Ebből kiindulva, ha az, ha az emberek fejlettségi szintje és a próféta fejlettségi szintje összeadódik, akkor a legkisebb próféták is nagyobb sikert érhetnek el, mint egy nagyobb próféta”.

A legfontosabb, hogy a nemzedék fel tudja dolgozni, hogy mi rejlik a mi üzenetünkben. Itt az idő teszi meg a magáét, ahogy írva van: “a cselekvés ideje”. S akkor a legkisebb lehet az összekötő kapocs, aki átadja az Isteni tervet a kicsi részeknek lent.

Mert egy nagy próféta az teljes, egész,  ő hasonló az Úrhoz, aki  fölé emelkedett már, és egy magasabb szintről nem ereszkedik alá a “kis fontosságú” részletekhez, mert már nem tud. Sokan állnak  az Úr és a hétköznapi ember közötti szinten, és bár az embereknek szükségük van segítségre a mindennapi életében, még is nagyon kevesen tudják átadni a Forrás eszenciáját.

Ezért bizonyos értelemben, a kicsiny próféta közelebb áll az emberekhez, mint egy nagy próféta, mivel ő egyszerűbb módon tud beszélni az emberekkel  és közelebb is tudja hozni ezzel őket  az elérési szinthez, mert részletekre tudja bontani a megértendő felületeket a spirituális munkában.

A Nagy Próféta messze áll a tömegektől. Baal HaSulam írta a  Prófécia című írásában, hogy ő kérte azt, hogy leeresszék őt a szintjéről, és lehetősége legyen magyarázatot adni a kis embereknek. Ezért ő leereszkedett egy alacsonyabb szintre, majd átadta nekünk a módszert.

A magas szintről nem tudott volna írni semmit nekünk. Mert lehetetlen kifejezni írásban a felsőbb szinten lévő eléréseket, a tömegek számára világos és érthető nyelven. Ezt  csak a betűmagyarázatokban lehet kifejezni, azaz Gematriában, azokkal a szavakkal, amelyet ő  leírt is a füzetében. Ezek olyan szavak, amelyek nem léteznek a mi világunkban. Mert a Felsőbb szinteken nem működnek azok az erők és törvények, amelyek összekötik és szavakba integrálják a betűket, olyan módon, mint a Parsa De Bina alatt. És ezért le kell, hogy  ereszkedjünk az Aba Ve Ima (Atya és Anya) Haze De Partzufja (Partzuf mellkasa alá)alá,  és ott el kezdeni el az új “Zivugot” (párosodás, amikor a fény meg az edény összekapcsolódik). De tudni kell, itt nem emberekről van szó, hanem szintekről.

Ezért, az a fontos számunkra aki közelebb áll hozzánk spirituálisan és nem az aki távolabb. Ha ma találkoznánk Baal HaSulam-mal vagy valakivel az ősapák közül, és ha elméletileg érintkezhetnénk az ő lelkükkel, amely száz szintre van tőlünk, egyszerűen, nem lenne mit kérdezzünk.

A mi generációnknak szüksége van a kapcsolatra egy Kabbalistával, aki  egy sor emelkedésen és zuhanáson megy keresztül velünk, amikor mi megkapjuk a vágyakat, hiányokat a környezettünktől. S neki is csak úgy tudunk kérdéseket feltenni, ha erőfeszítést teszünk a tanulásra. Mert ha nem tanítana bennünket, akkor nem fejlődnénk és ritkán, vagy egyáltalán nem kérdeznénk semmit, ahogyan a fel nem ébredt tömegek …

Tehát, az a fontos, aki közel van.

2013.09.30, Baal HaSulam cikke “Egyetlen parancsolat”

ford: B S

KA

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,123 seconds.