Engedd el a népemet!
A hét év bőség – ben, az ember még mindig reménykedik abban, hogy mindent megkap az önző céljai elérésére. Ezért hajlandó nehéz munkát végezni, és sok erőfeszítést is befektetni, mert egyelőre megtölti őt a bőség, egyszerűen kitölti az egóját.
Úgy tűnik, hogy Egyiptomban létezik beteljesülés, és mindez az emberé: az összes élvezet ezen a világon, és a spirituális világban is. Az ember azt gondolja, hogy képes elérni egyedül mindent, és azt magának akarja, nem helyezi azt a célt maga elé, hogy élvezetet adjon a Teremtőnek. Mert csak a saját profitja lebeg a szeme előtt.
Könnyedén átlátható, hogy hogyan fogja fel az ember a problémákat. Abban a pillanatban, amikor megjelenik valamilyen nehézség vagy kellemetlenség, az ember azonnal elkezd gondolkozni, számításokat végezni, de csak a saját maga hasznára. Szóval, ha az ember ebben az állapotban van akkor még mindig nem ért véget a hét évi bőség időszaka. Folyton azt érzi, hogy valami hiányzik, valami veszély jelent az egója számára, és bizonytalanságot érez, egyfolytában aggódik magáért.
Ezt nevezik a hét évi bőség – nek, ha az ember átszűr mindent az önző vágyain, amikor még képes szenvedni, megsértődni, megsérülni, akkor még mindig az önző eredményekhez van hozzáláncolva, azaz ahhoz, hogy mennyire lesz jó vagy rossz számára. Amikor kételkedik, és azt érzi, hogy talán érdemes elmenekülni erről az útról, és azt gondolja, hogy talán lehet, hogy csak saját magának árt ezzel az úttal. Ha az ember ezen gondolkodik, akkor már be is bizonyosodott, hogy a hét évi bőség időszakában van.
Az éhínség hét esztendeje azzal kezdődik, hogy az ember közömbös lesz arra mit kap, vagy mit sem a megszerzési vágya számára, mert fölé emelkedik ennek a megkötöttségnek. Abban a mértékben, amilyen mértékben az ember készen áll fölé emelkedni az éhség érzetének, abban a mértékben halad az adakozás felé. Ezen a ponton kezdődik a valódi és komoly munka.
Úgy vélem, mi most lépünk be az éhínség hét esztendejé – be. Remélem, hogy át fogjuk érezni az éhínség szenvedéseit, és a nehézségekben megerősítjük egymást. Az összes munka Egyiptomban csak az összekapcsolódásban és az egység erejében van. Egyre többen kritizálnak, ellenségesek velünk, hibáztatnak valamiért, gyűlölnek, annyival jobban megerősödünk, nekik köszönhetően. Ez olyan, mint amikor a farkasok körbevesznek egy csorda juhot, és arra kötelezik őket, hogy szorosabban tapadjanak egymáshoz.
Mert csak ennek a segítségével tudunk összekapcsolódni. Az egónk elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy közeledjünk egymáshoz. Csak a kegyetlen farkasok, azok akik egyre közelednek felénk, körbe vesznek minket és megpróbálnak megharapni, s ez által megkövetelik tőlünk, hogy egyre szorosabban egyesüljünk, és belsőleg összekapcsolódjunk. Izrael olyan, mint egy juh-nyáj és csak a farkasok által erősödhet meg. Remélem hogy elég erősek leszünk, azért, hogy a Teremtő sok gyűlölőt küldjön nekünk, akik még inkább megerősítenek bennünket, az összekapcsolódásban. Az összeforrott egységben feltárjuk annak a szükségességét, hogy kilépjünk a megszerzési vágy rabságából, és belépjünk az adakozási vágyba.
Ezek az állapotok hozzátartoznak, sőt szükségesek az úthoz, és keresztül kell menünk rajtuk. A világ ezt kéri tőlünk, és nincs más választásunk, meg kell hogy tegyük a szükséges lépéseket. Egy teljesen kivételes állapotban vagyunk, amely az Egyiptomi kivonulás előtti állapot. A Tóra is erről beszél.
Lassanként felfedezzük magunkban az egó 49 tisztátalan kapuját, amelyek a menekülésbe hívnak, és arra, hogy rejtőzzünk el valahová, egy csendes sarokba, és zárkózzunk be, szeparálódjunk el a többiek elől és váljunk láthatatlanná. De nem szabad engedelmeskednünk! A fáraó elé kell állnunk szemtől-szemben, és azt kell mondanunk: “Engedd el a népemet!”, és a Teremtő megjelenik köztünk, és a tíz csapás Fényével kényszeríti a Fáraót..
2013.10.18, Esti vacsora
ford: B S
KA