A mi horgonyunk
A Teremtő az abszolút jó, ezt Baal HaSulam írja “A vallás lényege és célja” című cikkében. Valóban, a Teremtő az “elsődleges”, mivel nincs senki, kitől kapjon, így Ő a teljes adakozás, és ha adakozik, akkor jóságot ad. Hogy Ő az elsődleges, ez azt jelenti, hogy nincs benne semmi, ami rossz. Ez egyaránt ered tényleges elérésekből és mentális következtetésekből.
Azonban ez esetben, akkor miért látunk olyan sok szörnyű dolgot a világunkban? Természetesen, “Nincs más Rajta kívül”, ez az egyetlen működő erő. Ennél fogva minden a Teremtőtől származik. Akkor hogyan lehet, hogy bizonyos állapotokat rossznak érzünk?
Ahogy Baal HaSulam elmagyarázza, hogy a Teremtő irányítása célorientált. Annak érdekében, hogy elvezessen bennünket a legfelső felismeréséhez és megértéshez, a Teremtő mindenféle kellemetlen állapotokon visz minket keresztül. Ennek megfelelően elkezdjük megkülönböztetni, hogy mi a jó, és mi a rossz, nem az önző vágyunk szerint, mint ahogy ez kezdetben volt, hanem az adakozási vágyunk szerint.
Ez a mérleg olyan szinten ellentétes azzal, ami születésünktől kezdve belénk épült, hogy mi még csak nem is értjük az ellentétesség lényegét. Amint elkezdjük felfedezni az ellentéteket, minden alkalommal másként fogjuk látni, és ez egy másfajta megközelítés megszületését fogja elősegíteni bennünk. Végül is, mindegyik szint ellentétes a következő szinttel, az alacsonyabb is és a magasabb szint is.
Ezért a személy, soha nem lehet biztos semmiben, amit tapasztal. Neki csak egy „horgony ” a világban az, amit érzékel. Itt, mi le vagyunk választva a spiritualitásról és ehhez az elválasztáshoz minden állapotban visszatérünk, mert, minden lépésnél le kell, hogy zuhanjunk a legalacsonyabb szintre, legalább egyetlen pillanatra. Valahányszor úgy érezzük, hogy minden spiritualitás eltűnt, akkor emelkedünk fel egy új szintre.
Az “evilági” állapot abban különleges, hogy itt valahogy szándék nélkül létezhetünk, leválasztva a spiritualitástól. Annak ellenére, hogy ez egy képzeletbeli világ – hogy úgy mondjam – mi mégis benne élünk. Később látni fogjuk, és megértjük, hogy ez nem létezik, ez nem az élet, hanem egyfajta „ingadozás” (rezgés, hullámzás). Ennek ellenére felemelkedhetünk a korrekció létráján, de csak akkor, ha ebben a világban megtapasztaljuk az ellentétes jelenségeket, megerősítjük a csoportot, és mind ezeken belül megpróbáljuk végrehajtani a szükséges cselekedeteket.
Itt veszünk részt a terjesztésben, és itt akarjuk látni a korrekciót. Mivel mi még nem vagyunk a spirituális világban, ez a képzeletbeli, anyagi világ lesz az alap, számunkra, szilárd és megingathatatlan. Ezért, a csoport karaktere is ebből a világból származik.
Így, a Teremtő cél-orientált irányítása szörnyű állapotokon, sajátos növekedési folyamaton keresztül, elvisz minket a magasztos, édes gyümölcshöz. Mondva van: “A Fény előnye a sötétségben ismerszik meg”. Ha a folyamat elhúzódik, akkor ez az adott teremtmény lelkének nagyságát és egyediségét mutatja. Egy összetettebb léleknek a növekedése, több fejődési szakaszt igényel.
Azonban ez nem függ össze a fejlődés ütemével. Mi felgyorsíthatjuk az időt, hogyha minden pillanatban változást akarunk. Ezért, ha már húsz éve foglalkozunk ezzel, és nem jutottunk még semmire, akkor nem nyugtathatjuk meg magunkat azzal, hogy nagy lelkünk van, amelynek hosszú időre van szüksége, hogy lendületet kapjon. Nem. A fejlődést nem az eredmények alapján kell megítélni, hanem a belső változások mértéke szerint. Ezt sokkal inkább az határozza, meg hogy a Fény vagy a sötétség útján, azaz a Tóra vagy a szenvedés útján haladok.
Minden attól függ, hogy hogyan készítem fel magam. Ha felkészítem magam a változásra, akkor felgyorsítom az időt, és átfordul a nem kívánatos út, a vágyott útra. Valójában nem létezik a “nem kívánt” út. Az ember nem tudja elismerni, “sírva”, hogy a Teremtő a teremtés célja felé vezeti őt. Nem vagyunk mi egy hordányi rabszolga, akik korbács által kényszerítve, az abszolút jóhoz vánszorognak. Ez egyszerűen képtelenség lenne. Minden szinten, és minden pillanatban lehetőségünk van választani a Tóra és a szenvedés útja között. A felkészülésünk határozza meg a kettő közötti különbséget, még pedig úgy, ha előre fel akarom tárni az állapotomat, és látni is akarom, hogy mennyire messze vagyok a teremtés a céljától.
A cél, az a Teremtővel való összetapadás, azaz a teljes formaegyezés Vele. Hogyan lehetséges ez? Ő az adakozási vágy, és én a megszerzési vágy. Mi teljesen ellentétesek vagyunk.
A tény az, hogy a Teremtő küld Fényt nekem, amely korrigál, és általa a vágyamba „beleöltözik” az adakozás. Ezt nevezik “Szürő”-nek, és “Visszavert Fény”-nek. Így olyanná válok, mint Ő.
De biztos lehetek abban, hogy a helyes irányba haladok? Ezért van a csoport, amelyben dolgoznom kell. Ha tényleg megfelelően törekszem, és várom, hogy a Teremtő elvégezze rajtam a szükséges korrekciót, akkor elrendezi számomra az utamat. Készen állok erre, ha akarom ezeket, és szívesen elfogadok mindent, örömmel és hálával, fogadom az összes jót és rosszat egyaránt.
De hogyan tudom leellenőrizni magam? A kritérium a következő: Amikor közeleg a “szív elnehezülése”, akkor örülni tudok annak, hogy megkaptam azt, amivel dolgozhatok, és hogy a Teremtő nem felejtett el, és megmutatja nekem a következő szintnek a magasságát. Ebben az esetben, csak a Fény hiányzik, azért hogy felemelkedhessek az adakozás szándékához.
Így a “szív elnehezülése” megmutatja, hogy most már felemelkedhetek az adakozás tulajdonságához. Ez a különbség a Tóra útja és a szenvedés útja között.
2013.11.07, Baal HaSulam, “A vallás lényege és célja” című cikkéből
ford: B S
lekt: BT;FB;KN
forrás: 2013.11. 09, Our Anchor
10.11.13, העוגן שלנו
