Dr. Michael Laitman

Kapcsold fel Fényt szerte a világon

kapcsold

Kérdés: Mikor az emberekkel beszélünk, egyetértenek abban, hogy minden  probléma az egység és a kapcsolat hiánya.  De nem hisznek abban, hogy el lehet érni kapcsolatot, és a békét.  Mit lehet tenni ezzel a különleges hitetlenséggel?

Válasz: Mindent “A tetteid által ismerlek meg Téged” formáján keresztül érünk el. Ha egy körben a társalgás során, felébred a melegség érzete, a közelség – azaz, egy új érzés, ami  korábban nem érződött – akkor láthatjuk, hogy egy új Erő született meg.  Tehát akkor, miért nem fűti az embert ez, legalább néhány órára vagy napra, és mért kötelezi arra, hogy máskép viszonyuljon a többi emberhez, az őt körülvevő valósághoz. Ezt nevezzük úgy, hogy: „a cselekedeteidből ismerünk meg Téged”

A Teremtő megmutatja nekünk a jelenlétét annak ellenére, hogy időközben elrejtett és (a megnyilvánulása) korlátozott. De mi már érezzük, hogy Ő létezik a körünkben, megszületett, és feltárult.

Az emberek nem hiszik, hogy ez lehetséges, miközben bizonyítható, hogy ez lehetséges, az által, hogy keresztülvisszük őket ezeken az érzéseken. Gyerünk, tapasztaljuk meg a gyakorlatban, hogy ez az Erő hogyan kezd el működni köztünk. Ennek olyannak kell lenni, mint egy laboratóriumi kísérlet, ami a felfedezéshez vezet.

Így értek el minden tudományos felfedezéshez. Korábban ez a jelenség ismeretlen volt számunkra, és most felfedezzük, hogy ez megismerhető és így válik átláthatóvá. Az egyedülálló eszköz segítségével, amely az úgynevezett “kör”, felfedezünk egy új jelenséget a természetben. Ha ezt az új Erőt helyes módon használjuk, akkor mindenben sikeresek leszünk, és mindent korrigálunk.

Ehhez hasonlóan fedezték fel az elektromos erőt: először felfedezték, hogy a borostyánkő feltölthető a gyapjú dörzsölése által, majd kis tárgyakat képes magához vonzani. De nézd meg, hogy milyen eredményeket értünk el, egy kis darab borostyánkő dörzsölésével? Körülöttünk mindenütt villamos energia van.

Ilyen előrehaladást lehet elérni az erő felfedezésével, amely néhány száz évvel ezelőtt ismeretlen volt, majd elkezdtük dolgozni vele, és mára már lehetetlen élni elektromos áram nélkül.

De mi nem látjuk magát az erőt, hanem csak a működésének az eredményét. Ugyanez történik a Teremtővel. Ne hívjuk ezt az Erőt, “Teremtőnek”, ha ez összezavarja az embereket, akkor ez csak egy egyszerű Erő, ami az emberek közötti kapcsolatban jelenik meg. Ezt nevezzük az igazi Teremtőnek (Boreh) azaz Bo-ve-Reh (Gyere és láss!). Ahogy az elektromosság esetében, itt sincs semmi misztikum (varázslat) A Teremtő, el van rejtve, az elektromossághoz hasonlóan, nincs többről szó.

Az egyetlen különbség csak az, hogy a Teremtő erejének a felfedezéséhez az ember érzelmi részvétele szükséges.  Egyelőre csak érezzük a bajokat, a negatív nyomást,  erőteljes formában. Tehát, akkor gyerünk hívjuk meg magunkhoz a pozitív érzéseket! Ha egy este az egész nemzet az egység körében ülne, akkor képes lenne megteremteni az az erőművet, amelyből a  Felső Erő árad, és amitől az elkövetkezendő élete megváltozhatna.

Próbáljuk ki! Szerezzük meg ezt, nagyteljesítményű erőművet, olyan, mint amely az elektromos áramot szolgáltatja. Ezen az Erőn keresztül megváltoztathatjuk a világot. Felkapcsolnánk a Fényt az egész világon. Ez a mi Erőnk, ami a kezünkben van, és nincs jogunk kihasználhatatlanul hagyni ezt a lehetőséget.

Ez sikerült Ábrahámnak, Mózesnek is. Miért ne sikerülne nekünk is? Mondva van: “Mikor érik el a cselekedeteim, az Ősapák cselekedeteinek szintjét?” Igen, amikor ezt (a szintet) elérjük, akkor egyszerűen csak meg kell valósítanunk!

2014.07.17, A “Shamati” 68-as cikkéből

ford:BS

szerk: SZ I

KA

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

63 queries in 0,444 seconds.