Dr. Michael Laitman

A komoly spirituális munka kezdete

A kabbalisták azt mondják: “Nincs más Rajta kívül.” Ezt fel kell tárnunk, ha az egymás közötti kapcsolatban el akarjuk érni az egyetlen forrást, az egyedüli Teremtőt.

Annak mértékében, ahogy kapcsolódunk, különbözőségeinkkel és egymástól való távolságunkkal, elkezdünk önmagunkban megalkotni egy új minőséget, az egység érzetét. Mindezt az ellentétek egymás mellé rendelésével érjük el. Anélkül, hogy elpusztítanánk vagy megszüntetnénk egoista vágyainkat (ami lehetetlenség volna), bensőnkből megkísérelünk létrehozni egy nagy egészet.

A kongresszusok előtt rendszerint azt gondoljuk, hogy összegyűlünk, és önmagunk lenullázásával minden erőnket a kapcsolatba fektetjük. Mégis, amikor megérkezünk a helyszínre, hirtelen kiderül, hogy gondolataink és vágyaink nem olyanok, mint korábban, és máris valami mást akarunk.

Ez az önmagunkon elvégzendő komoly munka kezdete. Mindenféle zavart kapunk, és ezek kell, hogy rávegyenek minket, hogy megteremtsük a kapcsolatot a zavarok fölött.

Mindazonáltal nem a zavarok feltárásával próbálkozunk, mindössze a kapcsolódásra törekszünk, és ahogy ezt tesszük, egyre több zavarral találkozunk. Ezek adják a lehetőséget, hogy föléjük emelkedjünk, és létrehozzunk egyetlen vágyat, egyetlen rendszert.

https://laitman.com/2019/10/the-beginning-of-serious-spiritual-work/

67 queries in 0,118 seconds.