Dr. Michael Laitman

Férfi és nő, harmadik rész

Honnan származnak a férfi és női részek?

Kérdés: A Teremtés egésze az élvezet iránti vággyal egyenlő. A saját magamért történő élvezeti vágy neve női rész, ami a Teremtőért vágyakozik az élvezetre, az a férfi. Mit jelent ez?

Válasz: A női és férfi részek kezdetben nem jelentek meg a teremtett lényben, mivel annak először egy bizonyos fejlődésen kellett keresztül mennie.

Hasonló ez ahhoz, ahogy a világegyetemünk a lehető legkisebb energiarészecskéből lett megteremtve, azonban ez az energia a legmagasabb osztályt és szintet képviseli. Elegendő volt, hogy minden belőle fejlődjön ki, ami a világűrben található, még az is, amiről még nem is tudunk. Több milliárdszor nagyobb annál, mint amit elképzelünk, mindazzal együtt, ami kitölti.

És mindez egy apró energiarészecskéből született, ami a felső szintről tört át a mi szintünkre.

Ez a részecske mindent magába foglalt, minden fajta pozitív és negatív minőségeket, amik később kiterjedtek, fejlődtek, és egymás ellentéteivé váltak. Mégis, mindez egyetlen pontból származik, amelyben ezek a minőségek még különbségek nélkül, a lehetőség állapotában voltak.

Ezért amikor nőről és férfiról beszélünk, akkor az ő prototípusuk ez a pont, ez az Ádámnak nevezett kép, akiben tulajdonképpen nem is léteztek férfi vagy női részek. A lehetőség szintjén voltak, és fokozatosan fejlődtek ki ebből az objektumból.

A mi világunkban ez a teremtett anyag lépcsőzetes fejlődésén keresztül jelent meg: az ásványoktól a növényi és állati szinteken át az ember megjelenéséig.

Amint a kabbalában le van írva, a fejlődés köztes állapotokat érintve zajlott, ásványoktól a növényekig, a növényektől az állatokig, és az állatitól az emberig, aki a majomból fejlődött ki.

https://laitman.com/2019/12/male-and-female-part-3/

66 queries in 0,654 seconds.