Élet és halál, hetedik rész
Az emberré válásról
Kérdés: A kabbalisták azt vallják, hogy „az ember feladata annak a létezésnek az elérése, ahol nem érzékeljük az életet és a halált. Ha még rendelkezünk ezzel az érzéssel, nem emelkedtünk az állati szint fölé, nem vagyunk még emberek. Az emberi személy olyasvalaki, aki örökéletű, és így is érzi.” Mit jelent az idézet?
Válasz: Ha az ember nem érzi ezt a világot, ami körülveszi, ez annyit jelent, hogy egy szinttel felette jár. Ugyanakkor viszont a személy az egész világot felhasználja, hogy a spiritualitás felé törekedjen.
A spirituális világ tulajdonképpen az egymás közti kapcsolat, az, amikor a köztünk lévő egységben feltárjuk az adakozás és szeretet közös és kölcsönös erejét, melynek neve: Teremtő.
Kérdés: Mi ez az emberi szint?
Válasz: Az ember Ádám, a ’Domeh’ héber szóból, ami azt jelenti, hogy „hasonlatos a Teremtőhöz”. Az adakozás és szeretet minőségeit tekintve az ember hasonló a Teremtőhöz. Ezt a mértéket használva már beszélhetünk arról, hogy ki ténylegesen ember közöttünk, és milyen mértékben.
Kérdés: Jól értem? Az az ember, aki egy bizonyos spirituális szintet elért, meghal, és ezt követően egy meghatározott testben kell újjászületnie.
Válasz: Ez a vágyakról és szándékokról, nem pedig a testről szól.
Kérdés: Tegyük fel, hogy egy kabbalista meghal, aztán újjászületik, és így halad előre néhány szintet. Az első szint, mint bármely ember esetében, az öntudatlan fejlődés. Pár évtized elteltével egyszer csak kabbalista lesz belőle, és ekkor már ő segít másoknak. Helyesen fogalmazok?
Válasz: Ez nagyon leegyszerűsítő. Vegyük csak az Ibur Neshamotot, a szeparációt, a lelkek kölcsönös összetapadását, mozgásukat, kombinációikat. Ezek után nem állíthatjuk, hogy minden csak így megy végbe. Minden sokkal összetettebb, mivel egyetlen rendszert alkot.
Amint elhagyjuk a mi világunkat, azonnal a felső világ részévé válunk. Ott különféle állapotok vannak. Nincs elkülönülés a lelkek között, mint a mi világunkban, ahol olyan, mintha a szeparáció a testek miatt következne be. Amikor a fizikai testünk, azaz földi egoizmusunk nem létezik, az adakozás és szeretet minőségei közötti kapcsolat alapvetően különbözik attól, mint amit a mi világunkban érzékelünk.
