Dr. Michael Laitman

A mások haszna ellenében

Kérdés: Valami az emberekben megakadályozza, hogy beismerjék, mennyire függnek egymástól. Ezt nevezzük egoizmusnak. Ön, mint Kabbalista, mit tekint egoizmusnak?

Válasz: Az egoizmus önmagam szeretete, ami ellentétes azzal a szeretettel, ami minden másra irányul: a természet kövületi, növényi, állati és emberi elemeire.

Kérdés: Ennek a felfogásnak az egyik definíciója így hangzik: „Az egoizmus az a viselkedés, amit teljes mértékben meghatároz a személy saját hasznára, előnyszerzésére irányuló vágya.” Egyet ért ezzel a meghatározással?

Válasz: Itt még érdemes hozzá tenni szabályként, hogy ez a fajta törekvés ellentétes mindenki más érdekével és hasznával. Tehát nem csak kitöltöm saját magam, hanem ezt másokat felhasználva teszem. 

Megjegyzés: Illetve annyival súlyosabb még, hogy a kitöltés pusztulást idéz elő. 

Válasz: Persze, hiszen amikor az embert kitölti valami, azonnal megszállja az üresség érzése, amit a kitöltöttséget célzó, még nagyobb vágy követ. 

Megjegyzés: Sőt, egoizmusunk irányítása nem a mi, hanem az értékeinket meghatározó közösség kezében van.

Válasz: Az egoista törekvéseket vagy egyszerűen a külvilágtól kapjuk, például, amikor vagyonunkat felebarátunkéval hasonlítjuk össze. A másik esetben felülről jön, nem tudni pontosan, honnan. Minden pillanatban felbukkannak bennünk egoista impulzusok, az ego tovább hízik, és mi azzal az általános vággyal lettünk megteremtve, hogy azt mindig kielégítsük.

[265247]
Forrás: https://laitman.com/2020/06/contrary-to-the-benefit-of-everyone-else/
67 queries in 0,130 seconds.