Dr. Michael Laitman

A válság, a természetben lévő egyensúlyhiány következménye

Kérdés: Sok országban az emberek lassan elindulnak az utcára, feltöltik a kávéházakat és bevásárolnak. Ez a házból való kilépés, nevezhető a válságból való kilábalásnak?

Válasz: Nem. A válságból való kilábalás, azt jelenti, hogy valóban megértjük, mit jelent a válságban lenni, vagy kilépni belőle, vagy már túllenni rajta. Addig még el sem merülhetünk abban ami történt velünk.

Nem ismerjük ennek a vírusnak a természetét, azt hogyan lehet teljesen megszabadulni tőle, van-e más formája, ismétlődik-e stb. Ezért nem állíthatjuk biztosan, hogy hol is tartunk.

Minden a szokásos, az ember a lehető legmegszokottabban, legkényelmesebben, és a lehető  legegyszerűbben akar élni. Nem engedhetjük meg maguknak, hogy otthon maradjunk, és ezért azt mondják, hogy „kilépünk a válságból”, és elmenekülünk innen, ahova egy ideig be voltunk zárva. De nem mondanám, hogy ezzel valóban megszabadulunk a válságtól.

A helyzet az, hogy a válság a természet által ránk gyakorolt nyomás következménye, amely azt akarja, hogy minden részével szorosan összekapcsolódjunk. Az ásványi, növényi és állati szintek összhangban együttműködnek. Az emberi egoizmus hibájának köszönhetően a természet kihajít bennünket a keretrendszeréből, önmagán kívül helyez bennünket.

A válságok és kataklizmák, szökőár, vulkánok, hurrikánok és földrengések következtében a természet azt jelzi, hogy nagyon rossz, kiegyensúlyozatlan erõket váltunk ki benne, és nem akarunk az integrál része lenni. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, egymástól kölcsönösen függővé, összekapcsoltá, kell válnunk. De nem akarjuk, és nem tudjuk megtenni, ezért az emberiség problémákat tapasztal meg..

Most elértük azt a pontot, ahol a természet egy bottal kezd minket a boldogság felé nyomni. Tehát mindenféle vírus aktiválódik, ami elkerülhetetlenül a kapcsolat felé tol minket, az önmagunkhoz és a természethez való helyesebb viszonyulás felé. A közeljövőben ez világosabbá válik, amíg meg nem értjük, hogyan kell viselkednünk.

Kérdés: A válság érzése az az érzés, hogy a gonosz uralja a világot?

Válasz: A válság érzése a természet kényszerítő erői, amelyek megnyilvánulnak annak érdekében, hogy kiegyensúlyozzák az egoista zavarokat, amelyeket a természetben okozunk.

[266426]
 KabTV  “Kabbala Alapjai” 20/05/10
Forrás: https://laitman.com/2020/06/crises-are-a-consequence-of-imbalance-in-nature/ 
67 queries in 0,120 seconds.