Dr. Michael Laitman

“Mit gondol ön a reinkarnációról?”

Michael Laitman, a Quora-n: Mit gondol ön a reinkarnációról?

Két féle módon gondolkozhatunk a reinkarnációról, az első a lélek fejlődéséhez kapcsolódik, amely felemelkedik ebből a világból a spirituális világba és ezzel mintegy újjászületik, a második pedig a generációk sikeréhez kapcsolódik ebben a világban. Ez utóbbi vonatkozásában a reinkarnáció a genetikai, anyagi, érzékelési és szenzoros információk egyik generációról a következőnek történő átadása. 

Például, a jelenlegi generáció gyermekeiben megjelennek az előző generációk által összegyűjtött információk. Ezért a gyermekek minden generációban sokkal gyorsabban képesek feldolgozni a saját generációjukhoz tartozó technológiai eszközök használatának módját.  Az emberiség fejlődése ezáltal nem más, mint a generációk által elért sikerek és tapasztalatok kibontakoztatása, egy következő generációban, ahol átadják annak tudattalanul az anyagban történő tudományos, technológiai és kulturális fejlődés eredményeit és a kapcsolódó pszichológiai előrehaladást, mint egy belső, emberi üzenetet a következő generációknak. 

A spirituális felemelkedés vonatkozásában, a reinkarnáció akkor kezdődik, amikor az ember elkezdi érezni önmagában a spirituális vágy felébredését.

Egy ilyen vágy, abban a kérdésben kezd el megnyilvánulni, amely az élet értelmére irányul. Mi az életem értelme? 

A Kabbala ezt a vágyat úgy ábrázolja, mint az emberi lélek magját, és „szívben lévő pontnak” nevezi.

Attól függően, milyen mértékben érezzük ezt a vágyat, megjelenik bennünk egy sürgetés, hogy keresni kezdjünk a a különböző tanítások, spirituális környezetek és tanítók között addig, míg megtaláljuk azt, ami bennünket képes elvezetni a spirituális gyökerünk feltárulásához.

A spirituális gyökerünk elérése, a Kabbala szerint az életünk értelme.

A spirituális gyökerünk elérése által, világos választ találunk az életünk értelmét kutató kérdésünkre. Világos lesz a válasz, mivel a válasz maga a spirituális világ feltárulásában fog kifejeződni, ahol a valóságérzékelésünk kitágul, a teljes kitöltés szintjéig, elérve azt a tudást, amely a jelenlegi világunk felett található csak meg, a lelkünkben, amely ebben a magasságban fedezhető fel.

A spirituális vágyak fejlődésén keresztüli utazás és a spirituális gyökerek elérése, csak spirituális újjászületések sorozatán keresztül érhető el, egészen addig, amikor elérjük majd a végső állapotot, amelyből valamikor öntudatlanul kiemelkedtünk.

Ezáltal befejezzük a reinkarnációs körforgásunkat. 

A Kabbalisták elmagyarázzák, hogy ez több életen keresztül is eltarthat. Így, ha megszakítjuk az utazást egy életünkben, vissza fogunk térni ahhoz, egy jövőbeli életünkben, egészen addig, míg el nem érjük lelkünk spirituális gyökerét. 

Ameddig nem érjük el a spirituális vágy megnyilvánulását önmagunkban, a szenvedést gyűjtjük össze önmagunkban, a fent említett, generációk közötti információ átadás formájában, ennek a világnak a szintjén.

Minél több a szenvedés a fejlődésünk során, annál kétségbe esettebben zuhannak ránk egzisztenciális kérdése, annál jobban karakterizálódik a spirituális vágyunk, válik le egyéb vágyainkról, és nyilvánít meg bennünk sóvárgást ennek a világnak a meghaladására, hogy elérjük spirituális gyökereinket.

Angol blog: https://laitman.com/2020/07/what-do-you-think-about-reincarnation-quora/


67 queries in 0,118 seconds.