Dr. Michael Laitman

Az algoritmus, amit ismernünk kell

269

Kérdés: Egyfajta egyensúlytalanságot látok. A nagyvállalatok és kormányok működését negatívnak, míg azt, ami maguktól az emberektől származik, pozitívnak ítélik. Mi a jelenség oka?

Válasz: Az az igazság, hogy már túl vagyunk azon a növekedési szakaszon, amikor az emberek mindent „fentről” kaptak, tanítóktól, hivatalnokoktól, vállalatoktól, tekintet nélkül arra hogy kitől és mit. 

Mostanra értük el azt az állapotot, hogy csak a közöttünk megszülető megállapodás hozhatja el az új társadalmi szerződést. De nem az emberiség történetéből már jól ismert formában. A megegyezésnek a kölcsönösségből és annak közösségszintű megértéséből kell fakadnia, hogy milyen általános törvényszerűséget követ az ember fejlődése. 

Ez a spirituális törvény magasabban helyezkedik el, mint az emberek. Tanulmányoznunk kell, megérteni, elfogadni, és tenni róla, hogy alkalmazásra kerüljön a mindennapi életünkben. Csakis az ebben a törvényben benne foglalt, az emberek egységesítésére és összekapcsolására vonatkozó speciális algoritmus jelenthet kiutat a jelenlegi katasztrofális állapotokból.

A törvény részletes leírása megtalálható a Tíz szfíra tanulmányában, és tanárom, Rabash cikkeiben. Fontos, hogy az ezekben a forrásokban foglaltak szerint haladjunk előre, a leglényegesebb teendő pedig az, hogy megtanítsuk, és szóban elmagyarázzuk az ott leírt gondolatokat, hogy mindenki megérthesse azokat.

Kérdés: A tanítások közül minek van a legnagyobb jelentősége? Mivel segítjük leginkább az embert?

Válasz: Amire a legnagyobb szükségünk van, az a magasabb rendű irányító rendszer feltárulása. Ez az az algoritmus, amit el kell sajátítanunk.

[277427]
KabTV “Kabbala Expresz” 21/01/12
Forrás: The Algorithm We Must Learn | Laitman.com
64 queries in 0,127 seconds.