Ahogyan az emberiség előrelép, az anyagi életünk kényelmesebbé válik, de az „ember” egyre inkább ki nem teljesedettnek kezdi érezni magát bennünk. Ennek eredményeképpen, „bűnösöknek” tekintjük magunkat, mert amikor szenvedünk, ezért a Teremtőt okoljuk. Csak akkor, ha azt érezzük, hogy a Teremtő örömet ad nekünk, tudjuk igazolni Őt. A bölcsek azt mondták: „Igaz az, aki igazolja a Teremtőt és kimondja, hogy Ő (a Teremtő) jó és csak jót ad a világ számára.”
Más szavakkal, korrigálnunk kell magunkat annak a pontnak az eléréséig, hogy érezzük, hogy a Felső Erő jót hoz nekünk, a gonosz helyett, amit most tapasztalunk. Az életünk két részből áll: az életből, ami az állati testé, és az emberi lényéből, amivel a körülvevő közösség részét képezzük. Olyan mértékig tudjuk korrigálni magunkat, hogy tökéletes életet tapasztaljunk, annak minden egyes vonatkozásával.
Egy ember, aki korrigálta a felfogását igaznak tekinthető, mivel igazolni fogja a Teremtőt, és látja az Ő irányítását. Ez az irányítás jó és helyes, már a kezdetektől. Viszont egoistáknak lettünk megteremtve, és mindent negatívan fogunk fel, egy „mínusz” jellel (annak ellenére, hogy az adományozás pozitív mezőjével vagyunk körülvéve, a Teremtővel), mert ellentétesek vagyunk Vele. Az a dolgunk, hogy korrigáljuk önmagunkat, és ezzel a felfogásunkat pozitívvá tegyük. Ezen a módon működve a felfogásunk egy pici „pluszból” egy hatalmassá növekszik, ameddig végtelen „plusszá” nem válik, mint a Teremtő Maga.
Ezek annak fokai, ahogyan közelebb kerülök Őhozzá, a világ jó felé való irányításának érzékelésében (a minőség, mennyiség, nagyság és erő tekintetében) ezek az emelkedés fokai, az igaz lét fokozatai. Baal HaSulam azt írja az 59-es levelében: „egy igaz megtörhetetlen örömöt érez, áldja a Teremtőt, aki ilyen jó és örömteli világra teremtette őt.”
Más szavakkal, lehetetlen, hogy rosszul érezzük magunkat, és igazoljuk is a Teremtőt egy időben! A Kabbala nem hirdet semmilyen korlátozást. Mindent kizárólag annak érzete határoz meg, ami egy ember szívében rejlik. Ha az ember szenved, kétségtelen, hogy elítéli a Teremtőt; ha boldog akkor, áldani fogja Őt.
Ennélfogva korrigálnunk kell magunkat, hogy érezzük mindazt a jót és adományozást, ami Őbelőle fakad; ennek eredményeképpen kétségtelenül igazak leszünk. Az igaz nem az, aki szenved csendesen és önkéntesen, hanem az, aki kijavította magát, hogy érezze az Igazságot.