Dr. Michael Laitman

Címke arhívum: valóságérzékelés

Nincsenek hibák, csak felismerések!

Kérdés

Lehetséges hiba nélkül menni a spirituális ösvényen?

Válasz

Az igazat megvallva, nekünk nincsenek hibáink. Egyszerűen felismerjük a feltáruló, korrigálatlan vágyainkat, amelyek valójában nem sérült vágyak, hanem igazából egy kontrasztot, egy különbséget mutatnak a számunkra, két, ellentétes állapot között. Különben egyetlen állapotot sem éreznénk.

Ezért soha nincsenek hibáink, vagy ilyenfajta negatív eseteink. Az ellentétes állapot egyszerűen feltárul. Teremtmények vagyunk, és képtelenek vagyunk bármilyen jelenséget önmagában érzékelni. Csak azt a mértéket érezzük, és vagyunk képesek kiértékelni, amit valami másnak a viszonylatában érzékelünk. Kell lennie valaminek, ami „én” vagyok, és valaminek, amit „érzek,” ami a vizsgálat tárgya, amihez hasonlítom a dolgokat.

Lehetetlen érezni bármilyen jelenséget önmaga által, mert ez maga a Teremtő lenne, mielőtt végrehajtotta volna a teremtést, és amikor még azt is lehetetlen kimondani, hogy Ő jó, és jót cselekszik. Kivel jó Ő? Kivel tesz jót? Végül is, a jóság csak a gonoszhoz hasonlítva értékelhető, amelynek valamilyen értelemben léteznie kell már.

Ezért nem tudunk mondani semmit sem a Teremtő lényegéről, a filozófusok módján, megpróbálni valamilyen módon értelemmel felfogni ezt, mivel nincs képességünk érzékelni őt, és nincsenek szavaink, leírni az érzékelésünket. A teremtmény teljes szembenállással kezdődik a Teremtőhöz képest, de legalább is valamennyi távolsággal Tőle. Ez a kis távolság adja a teremtmény saját státuszát, a dolgok szembenállásának érzékelését, például fekete és fehér, és a Fény előnyösségét, a sötétséggel szemben. Akkor van miről beszélni.

Még azt sem tudjuk, hogyan létezhetnek ezek a jelenségek önmaguk által. Tud valaki bármilyen formát létrehozni, amely nem tartalmaz semmilyen megkülönböztetést, határoltságot, tulajdonságot, színárnyalatot – bármit? Képtelen bárki ezeket érzékelni. Ha nincsenek eltérések, vagy megkülönböztetések, akkor nincs érzékelés.

Végül is, az összes érzékelésünk, mint az öt földi érzékszerv, azon a tényen alapszanak, hogy egy bizonyos befolyás üti meg az idegvégződéseket, majd valamilyen benyomást kapok ezekből, vizuális, vagy illat benyomást, és így tovább. Szükségem van idegvégződésekre, melyek ütközéseket, kölcsönös egymásra hatásokat érzékelnek, két szemben álló dolog között. Ha nincs csapás az idegvégződésekre, akkor nincs érzékelés. Mikor kezdem el érezni a Teremtőt? A Fény és a vágy ütközése után (Hakaa).

KN

03 Júl 2011

65 queries in 0,121 seconds.