A spirituális forradalom elkerülhetetlen
Kérdés:
Ön komolynak, és bölcsnek tűnik, azonban ötletei, és javaslatai az emberiség számára utópisztikusnak tűnnek. Valóban hisz abban, hogy mindez megvalósítható, hogy bármi esélye is van egy spirituális forradalomnak az emberiség számára?
Válaszom:
Mivel értem az emberi természetet, tudom, hogy minden vágyunk és tettünk az önzőség által van diktálva, és ennek így kell lennie. Azonban mivel ugyanakkor megértem a Felső Fény természetét is, tökéletesen biztos vagyok benne – és ezt személyes tapasztalatból is tudom – hogy az a Fény amely önzőségünket teremtette, képes annak altruizmusra való változtatására egyetlen pillanat alatt. Azonban mindezt csak akkor fogja tenni, ha mi azt akarjuk.
Mi kifejleszthetjük ezt a vágyat, ha megértjük, hogy önzőségünk káros számunkra, azáltal, hogy látjuk, mennyi szenvedést okoz. A kérdés csak az, hogy mennyi szenvedésre van szükség arra, hogy ezt felfogjuk. Megtehetjük, hogy tanulmányozunk egy kisebb válságot, mint a jelenlegi pénzügyi válság, és megértjük belőle, hogy az egymás iránt való hozzáállásunk ellentétes az emberiség “globális falujában” való élettel. Ezt megérthetjük olyan mélységben, hogy elkezdünk haladni a “Szeresd felebarátodat, mint saját magad” alapelv alapján a Természettel vagy Teremtővel való azonosulásunk felé.
Például kialakíthatunk egy globális oktatási rendszert, amely mindenkinek megtanítja, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindenki mindenkivel összekapcsolódik, és mindannyian függünk a többieken. Emellett ezt a tömegtájékoztatási, oktatási intézmények világszerte terjeszthetik óvodáktól az egyetemekig.
Bármilyen erőfeszítést teszünk ebben az irányban – még a legkisebb első lépések is – azonnal megváltoztatná szembenállásunkat a természettel szemben, mivel ezekkel a tettekkel elkezdjük megérteni a természetet (Teremtőt), és közelebb kerülünk hozzá. Amennyiben az alapvető vágyunk, akaratunk megváltozik, akkor minden rendben lesz, mivel a Teremtő mindössze erre vár.
A Természet megy tovább az alaptervvel így vagy úgy, és ez a terv már amúgy is készen és tökéletesen áll a spirituális világban. Ennek ellenére jobb lenne elkerülni a katasztrófákat, akár szociális, katonai, biológiai vagy más tragédiákról beszélünk, melyek majd ráerőltetnek minket önzőségünk elhagyására. Létezik a kellemesebb útvonal a természet célja felé, és ezért kaptuk meg a kabbala tudományát. Legalább meg kell tegyük azt a minimumot amit mi magunk megtehetünk, de a spirituális forradalom megtörténik mindenképpen.
Egy példatörténet:
Egy férfi a tengerparton sétált, és azt látta, hogy egy kisfiú valamit felszed a homokból, és azt a tengerbe dobja. A férfi közelebb ment, és látta, hogy a kisfiú tengeri csillagokat szedeget, és teljesen körbe van véve velük. Úgy tűnt, hogy milliónyi tengeri csillag volt a homokban, a tengerpart gyakorlatilag meg volt töltve velük mérföldeken keresztül.
Miért dobod a tengeri csillagokat a vízbe?- kérdezte az ember, amint közelebb ért a fiúhoz.
Ha a reggeli apályig nem jutnak vissza a tengerbe, mind meghalnak – válaszolta a kisfiú, anélkül, hogy abbahagyta volna, amit csinált.
Dehát ez butaság – kiáltotta a férfi – nézz magad köré! Milliónyi tengeri csillag van a homokban, az egész tengerpart tele van velük. Ami te csinálsz nem változtathat meg semmit!
A fiú felkapta a következő tengeri csillagot, elgondolkozott egy pillanatig, aztán bedobta azt a tengerbe, és azt mondta: Nem igaz, amit teszek minden megváltoztat … ennek a tengeri csillagnak a számára.
Erre a férfi is felkapott egy tengeri csillagot és ő is bedobta a tengerbe, és aztán még egyet. Mire a reggel eljött nagyon sok ember volt a tengerparton, és mindegyikük szedegette és a tengerbe dobta a tengeri csillagokat. Mire a nap feljött a tengerpart üres volt, – egyetlen lélek nem marad mentés nélkül.
KA