Dr. Michael Laitman

Számít az, hogy a kabbalista mivel keresi a kenyerét?

 Kérdés:

A legtöbb kabbala tanulónak olyan állása van, ami nem illik bele a természet törvényei közé, és a nagy világ szintjén igazából hozzájárul a világméretű válság kialakulásához. Bármilyen jellegű munkákról beszélek a bányásztól az űrhajósig, hiszen mindegyik az emberi önzőséget hívatott szolgálni.

A kabbala azt tanítja, hogy a természettel egyensúlyban kell lennünk, és csak annyit elvennünk belőle, amire  abszolút szükségünk van. De a szén, olaj, a kozmosz, járművek és a többi ezer féle munkahely mind beleavatkozik a természet harmóniájába, és megrontja a kapcsolatokat.

Mit tegyenek az ezeken a munkahelyeken dolgozó emberek, ha ugyanakkor kabbalát is akarnak tanulni? Hogyan lehetünk képesek kabbalát tanulni, ha közben tudjuk, hogy az általunk végzett munkával károsítjuk a rendszert? Szükséges-e, hogy munkahelyeket változtassunk, és ha igen, akkor milyen jellegű munkát végezhetünk?

Válaszom:

Amennyiben munkája senkit sem károsít közvetlenül, akkor nyugodtan folytassa azt. Előbb utóbb a körülményei felülről kiindulva megváltoznak majd, annak megfelelően, hogyan halad spirituális fejlődésével, és a világcsoporthoz való kapcsolatában.

Kérdés:

Lehetséges-e, hogy az embert mindennapi professzionális tevékenysége segíti a Teremtő irányában való közeledésében? Hogyan változtassuk meg munkahelyünket (főként életünk delén), hogy az egy újabb, hatékony eszközzé váljon (a könyvek, a tanár és a csoport mellett) előrehaladásunk segítésében? Vagy lehet az, hogy az ember állása nem befolyásol minket ebben, és a Teremtő felé való haladásunk az független mindennapi munkatevékenységünktől?

Válaszom:

Amennyiben munkája az nem károsít másokat (például tolvajlás, vagy hasonló) akkor nem számít, hogy hol dolgozik. Az ember csak az alapján lesz elbírálva, hogy mit tesz szabad idejében – abban az idejében, mely munkája, és a hasonló felelősségei után fennmarad. Abban a mértékben kerül elbírálásra, hogy milyen hatékonyan használja szabadidejét spirituális fejlődésére.

KA

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 3,752 seconds.