Dr. Michael Laitman

A hit és tudomány nem egyeztethető össze

 Híradás (a Science Daily által):

Az az Illionis Egyetemi Jesse Preston professzor és és Chicago Egyetemi kollégája, Nicholas Epley által vezetett új kutatás szerint az emberek tudat alatti viszonya a tudományokhoz és Istenhez valószínűleg alapvetően ellentétes egymással. Azok, akiket arra kértek, hogy különböző jelenségeket végérvényesen Istennel magyarázzák meg, pozitívabb viszonnyal rendelkeztek Istennel, és negatívabb viszonnyal a todományal szemben, mint azok akiket arra kértek, hogy más dolgokkal magyarázzák meg Istent. A kutatók legnyilvánvalóbb következtetése az volt, hogy ” ahhoz, hogy a tudomány és a vallás kompatibilisek legyenek egymással, mindkettőnek meg kell maradnia a saját területén belül, saját magyarázataikkal”. Azonban mint azt Preston is kijelentette: “a vallás és a tudomány soha nem voltak erre képesek…”.

Kommentárom:

A hit ellentétes a tudománnyal, mivel a tudomány az megalapozott tényeken alapul, és nem fogad el be nem bizonyított adatokat. Az Isten hit egy olyan elméletben való hit, melyet mások állítanak. A tényekhez való hozzáállása alapján a kabbala tudománynak számít: a egyén egy új valóságot fedez fel, és azután azt tudományosan (kísérleteken keresztül) kutatja. Adatokat gyűjt, és utána azt másoknak átadja, akik ugyanazt a valóságot fedezik fel ezáltal, és maguk is kutatni kezdik azt. Az eredményeket évezredeken keresztül hasonlítják össze – és ebből áll a kabbala tudománya.

A kabbala és a vallás közötti ellenállás több ezer éve nyilnánvaló. A vallásos emberek gyűlölik a kabbalát, és át akarják annak szerepét venni elméleteikkel, hogy megzavarják az embereket minden lehetséges módszerrel, hogy saját kitalálmányaikat adhassák el nekik a kabbala neve alatt (áldások, gyógyítások, különböző magyarázatok). Érthető, hogy a kabbala miért teszi a vallásos embereket idegessé: mivel a kabbala átveheti a vallások szerepét, azzal, hogy felfedezi a Teremtőt – mely a kabbala tudományának az alanya definíció szerint. Így a kabbala megszünteti a vallást, mindazt egyszerű társadalmi és családi tradíció szintjére csökkentve.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,160 seconds.