Dr. Michael Laitman

A végtelen beteljesülés módszere

Egész életünk alatt vágyainkat próbáljuk beteljesíteni, vagy azt a pillanatot várjuk, amikor vágyaink találkoznak az élvezettel, mint az első csepp víz, melyet magunkhoz veszünk miután majdnem szomjan haltunk. De csak abban az első pillanatban érezzük az élvezetet, amikor a vágy és az élvezet találkozik. Ahogy az élvezet behatol a vágyba, azonnal elkezdi azt lenullázni és ezzel autómatikusan az élvezet is alábbhagy.

Még a szexuális élvezet is, mely pedig olyan erőteljes, hogy minden élvezetek alapjának számít, csak egy pillanatig tart. Utána a személynek más élvezetek után kell néznie. Így állandóan újabb és újabb valami után rohanunk, kutatunk, mivel ezt a vágy és az élvezet közötti találkozást nevezzük életnek.

Enélkül az élvezetek utáni vágyakozás által kiváltott keresgélés, rohanás nélkül a személy nem számít “élőnek”, mivel egyszerűen nincs miért élnie. Igazából amennyiben a személy képtelen beteljesíteni vágyát, akár képes saját életével is végezni. Mégis az emberiség előbb utóbb eléri azt a pontot, ahol mindenki így érez majd, de még életünket sem leszünk képesel elvetni, és ezt a szörnyű állapotit megszüntetni, mivel semmire sem lesz erőnk. Szóval akkor mit tehetünk?

Báál HaSzulam azt mondja, hogy csak egy megoldás létezik: “Az önző megszerzés helyett, el kell érjük az adakozást. Teljesítsük be magunkat az adakozással, mivel soha nem leszünk képesek magunkat a megszerzéssel beteljesíteni. Ezt már kipróbáltuk és láttuk magunk is az eredményt. De elmondok egy titkot: van egy módszer, mely megadja nekünk a képességet a tökéletes, határtalan élvezet érzékelésére. Olyan beteljesülést ad, mely mindent magába foglal, még azt is mely ennek az életnek a határain túl helyezkedik el. De tudnunk kell, hogy ez a beteljesülés nem önző megszerzésen keresztül történik, hanem adakozáson keresztül. Ez azért van, mert minden ami emberi tulajdonságunkhoz tartozik magunkon kívül létezik – mások vágyaiban, lelkében.”

Ez az amit Báál HaSzulam ért az alatt, hogy “Kóstoljuk meg, és lássuk, hogy a Teremtő jó”. Próbáljuk ki, és érzékeljük saját magunk által, hogy az adakozás (a Teremtő) az beteljesülés, jóság és tökéletesség. És akkor végtelen vágyat és végtelen beteljesülést fogunk érezni.

A Kabbala tudományának kizárólagos célja az, hogy ebbe az állapotba juttason minket.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,145 seconds.