A környezet dönti el mi a fontos számomra
Kérdés:
Hogyan vagyunk képesek a spiritualitás felé aspirálni, amikor arról semmi tapasztalatunk, elképzelésünk sincs?
Válaszom:
A spirituális Resimók (emlékképek) megjelennek bennünk, és ők az okai bárminek is, ami felé elkezdünk vágyni. Mondjuk azt, hogy ezek arra emlékeztetnek minket, hogy valami nagyon finomat ettünk Mexikóban.
Hogy vagyok most képes felkelteni a vágyat, eléggé erősen ahhoz, hogy több ezer dollárt arra költsék, hogy Mexikóba repüljek, és utána még egy nagyobb mennyiségű összeget kifizessek az ételért is?. Elég erősen fel kell keltsem a vágyat ahhoz, hogy elfelejtsem munkámat, családomat és mindent amit csak tudok megtegyek annak érdekében, hogy ismét érezhessem, és megkóstolhassam azt az ízt. Megtölthetem füleimet ezzel kapcsolatos üzenetekkel, információval a TV-n rádión keresztül. Minden ismerősöm megkérdezheti tőlem: “Na mi van, megízlelted már azt a kaját megint?” Mindez irigységet, és büszkeséget lobbantana fel bennem, ami aztán arra késztet, hogy végrehajtsam az akciót.
Ez a csoport szerepe. Amennyiben a személynek csak kicsi vágya van a spirituális fejlődés, és a Teremtő felfedezése irányában, akkor beülteti magát a megfelelő környezetbe. Ezért cserébe a környezet felnagyobbítja a vágyat, amit ő a szívben található pontjában érez, elég erősen ahhoz, hogy magára vonja a Körbevevő Fényt (Or Makif), ami aztán megnyitja a Felső Bölcsességet számára.
Ilyen a természet. Nem vagyunk képesek “nem”-et mondani a környezetünk behatásaira. Báál HaSzulam azt írja: “Nem úgy öltözöm, ahogy akarok, nem azt eszem amit akarok, mindent a társadalom határoz meg számomra.” Ennél fogva a spirituális út sikerét a környezet határozza meg, mely környezetbe a könyvek, a csoport és a tanár tartoznak.
