Dr. Michael Laitman

Ne vesztegessük el életünk drága, és különleges pillanatait

Állandóan le kell ellenőrizzük magunkat a Fényhez viszonyítva, mely az adakozás tulajdonsága. Amekkora mértékben mindezt megtesszük, megkapjuk a Fény erejét, mely korrigál minket. Az összes erőfeszítésünk arra kell, hogy irányuljon, hogy megkapjuk a Fény behatását, mely egy új tulajdonság – az adakozás tulajdonságának – megszületését okozza majd bennünk. Amennyiben csak erre koncentrálunk: hogy a korrekció Fényét magunkra vonjuk, akkor nem leszünk megzavarodva, és nem szórjuk szét erőfeszítéseinket fölösleges tettekre.

Mi általában mindennel próbálkozunk, kivéve azzal, hogy a Fényt magunkra vonjuk. Azonban a Fény az egyetlen dolog amire szükségünk van. Ez adja meg nekünk a kellő intelligenciát, és végzi el a cselekedeteket számunkra. Mi nem teszünk semmit magunk által. Minden amit a Fény segítsége nélkül teszünk, az csak élettelen cselekedet, mely nem képes minket egy centiméterrel sem a célhoz közelebb vinni.

Ennél fogva reggeltől estig, minden egyes gondolatunknak, és minden egyes tettünknek egy gonodolatot kell tartalmaznia: „Hol van a Korrekció Fénye?”. Csakis a Korrigáló Fény hajthatja végre a munkát számunkra, beleértve a vizsgálatokat és magát a tettet is. Ahogy az írva van: „Én teremtettem a gonosz hajlamot, és megteremtettem annak gyógymódját a Tórát, mivel a Fény mely abban van elrejtve képes valakit a Forráshoz visszajuttani”. A Fény az, melynek mindent meg kell tennie, nem pedig mi magunk. A Fénynek kell minket a jó útra visszatérítenie és minket korrigálnia.

Az nincsen írva, hogy a Fénynek kell minket segítenie, hogy mi magunk visszatérhessünk a jó útra. Hanem az van írva, hogy a Fény az ami mindent tesz elejétől végéig. Szóval ha bármi mást teszünk, mint, hogy a Fényt magunkra vonjuk, akkor csak megzavarodunk, és életünk fontos, és különleges pillanatait fecséreljük el.

(a reggeli lecke harmadik része alapján)

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

71 queries in 0,171 seconds.