Dr. Michael Laitman

A Kabbalista szinjte az emberiség önzőségének a tükröződése

Kérdés:

Mi a különbség a múltbéli és a modern Kabbalisták által írott könyvek között?

Válaszom:

Báál HaSzulam azt mondja, hogy Rabbi Akiva nyilvánvalóan többet tudott Rabbi Simonnál, mivel ő előtte járt – hiszen ő volt Rabbi Simon tanára. Azonban a Rabbi Akiva előtt élt Kabbalisták még magasabb szinten voltak.

Magától értetődő, hogy Báál HaSzulam kevesebbett tudott, mint Rabbi Simon, és még kevesebbett, mint a Rabbi Simon előtti Kabbalisták. Azonban annak érdekében, hogy minket segítsen megkapta azt a lehetőséget, hogy tanuljon, és kifejezhesse saját szintjét. Ezt írta ő saját magáról.

Mi a Kabbalistákat könyveik alapján értékeljük, “Hú, ez egy fantasztikus könyv! Mindent megértek belőle! Ez egy hatalmas Kabbalista lehetett!” De ha én megértem a könyveit, akkor lehet, hogy az a Kabbalista nem is olyan nagy.

Más szóval mi a személyt annak alapján ítéljük meg, mennyire van közel hozzánk, és mekkora mértékben képes a mi szintünkre leereszkedni, és nem pedig a magasságokba való felemelkedése által, hanem az által, milyen tanár képes lenni. És annak érdekében, hogy valaki tanár legyen, nem szükséges, hogy valaki hatalmas tudós legyen.

Az önzőség történelmi fejlődésével együtt minden egyes személyen és az általános társadalmon belül, a Kabbalisták szintje egyre alacsonyabb lett.

A “Templom ideje” alatt (A Templom minden egyes személy lelke az adakozás és szeretet állapotában, és a Templom lerombolása az, amikor kapcsolataink gyűlöletbe fulladtak) az emberek tisztán érzékelték a spiritualitást, ami azt jelenti, hogy szeretetet és közösséget éreztek, egy emberként éltek, és hasonlóak voltak a Teremtőhöz. Saját maguk által megértették és érezték ezeket a dolgokat.

El sem tudjuk képzelni milyen is lehetett mindez. Írva van, hogy hozzájuk képest, mi olyanok vagyunk, mint a szamár az emberhez hasonlítva. Ez nem túlzás, vagy valami szép kifejezés, teljesen más elmével, látásmóddal és érzékeléssel rendelkeztek.

(A reggeli lecke 3. része alapján, 2OO9 október 28.-án)

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,116 seconds.