Dr. Michael Laitman

A felénk érkező zavarok segítségek Felülről

Amennyiben mi a spirituális világ felfedezését a megfelelő helyen keressük – az általunk építendő,  közöttünk levő kapcsolatokon belül, és amennyiben ez az a hely ahol fel akarjuk fedezni a Teremtőt, akkor mi elkezdjük követelni ezt a kapcsolatot, és az fel lesz fedve számunkra. Másrészről, amennyiben mi nem fókuszálunk csakis a célra, és mindeféle különböző számításokba bocsátkozunk, akkor mindeféle különböző irányokba kezdünk el haladni, kivéve az igazság irányába.

Azonban van egy probléma: még akkor is ha meg akarunk maradni ebben az egyetlen irányban, mindenféle különböző zavaró tényezők jelennek meg, megzavarva célzásunkat, és megpróbálva minket más célok irányába vezetni. Mindez azért történik, hogy megmutassa nekünk azokat a területeket, ahol még hiányzik a precíziónk, és az érzékenységünk annak érdekében, hogy a megfelelő célirányt megtarthassuk. A zavarások a munkában állandóan emelik az érzékenységünket, segítve azzal, hogy pontosabban irányuljunk a megfelelő pont irányában, ahelyett, hogy csak az “ég felé” irányuljunk.

Az összes különböző számítások amiket végzünk, azok ezen világ önző vágyai, mint pénz, tisztelet, hatalom, és tudás. Ezek a különböző zavaró tényezők, melyek útunkba állnak, és amikor ezt teszik, akkor arra kell erőltessük magunkat, hogy ne veszítsük célunkat szem elől mindezek mögött. Meg kell próbáljuk célunkat továbbra is látni a köd mögött, és érzéseink zavara közepette. Akkor látni fogjuk, hogy az egész zavarást a mi hasznunkra teremtették.

Az önzőségünk segítség “magunk” ellen – önző énünk ellenében. Ennél fogva amikor megváltozunk, és megszerrzük az adakozás tulajdonságát, a zavarások eltűnnek majd. Azalatt az időszak alatt, amíg a spiritualitás rejtve van, nincs más erő mely segíthet minket önzőségünk mellett mely képes minket a cél (a Teremtő) irányába fókuszálni a zavarokon keresztül.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,171 seconds.