Nincs olyan, hogy túlzásba vitt Zohár tanulás
Kérdés:
Nem lehetséges, hogy túl sok Zohárt olvasunk egy nap?
Válaszom:
Most mi olvassuk, és újraolvassuk a Zohárt, újra és újra. Nincs értelme még a belső definíciókról beszélni, mivel még nem érezzük azokat. Sok sok óra tanulás után (mondjuk azt, hogy 100 óra után) elkezdjük majd először érezni, és érzékelni miről is beszél a Zohár. Először az homályos és tisztátlan lesz, mintha azt egy ködön keresztül látnánk. Mi majd érzünk valamit, ami egy ismeretlen hely felé vonz minket. Ezt hívjuk “csodálatos eszköz”-nek (Segula), mely befolyásol minket.
Sok sok óra tanulás után elkezdünk benyomásokat kapni különböző szavak által, és mindegyik szó elkezd felébreszteni egy különös érzést bennünk. Például hideg, meleg, fel, le, adakozás, megszerzés, GAR, VAK, Ézsau, Jákob, Lea, Ráhel, falu, állatok és így tovább mind olyan szavak, melyek különös benyomásokat gyűjtenek össze számunkra. Ahogy ez elkezdődik akkor majd képesek leszünk azokról másokkal értekezni.
Akkor képesek leszünk majd résztvenni közös megbeszéléseken. Ez nem feltétlenül szükséges, de mindemellett ez képes nekünk egy közös nyelvet adni barátainkkal, mivel ők is érezni és megvalósítani kezdik ezt az új valóságot
Nem könnyű elérni ezt a speciális érzékelést. Ez egy valódi felfedezés, és csak jó néhány óra tanulás után jelentkezik.
hzs