Dr. Michael Laitman

Kikerüljük a vágyunk szabályait

A Pesach önnepe az egy menekülés az egonkból. Az egonk bezár minket egy kapszulába, amit „ennek a világnak” hívunk, és megakadályoz abban, hogy  a külső valóságot lássuk. Azért, hogy kitörjünk ebből a helyzetből,  egy „körülmetélést” kell végrehajtanunk, hogy lerajzoljuk a Hochma Fényét Felülről Ez úgy működik, mint egy éles kés, eltávolítja nagy egoista vágyunkat, amit most nem tudunk korrigálni. Adott az alkalom nekünk, hogy kikerüljünk belőle, és ne használjuk őket, hogy szabadok legyünk!

Hogy szabadok legyünk saját országunkban ( az ország szó a héber vágyból jön) azt jelent, hogy kikerüljük vágyaink szabályait, Ha megszabadulunk vágyainktól és feléjük emelkedünk, kész vagyunk az Egyiptomból való exodusra.

Akkor kilépünk gonosz hajlamainkból (Yetzer HaRa). ki Egyiptomból (Mitzraim – Mitz Ra, ördögi koncentráció) a Szabadság felé. A vágyaink rabszolgái voltunk, most kijöttünk a rabszolgaságból, megszabadultunk tőle,  ami azt jelenti, visszautasítjuk, hogy egoistán használjuk őket.

Pillanatnyilag fulladozunk az egonkban, vágyunkban, hogy magunk legyünk, belemerülve ebbe a világba, mindenféle probléma és vágy  hullámának tárgya vagyunk. Hirtelen erős vágyat érzünk, hogy felülemelkedjünk ezen a világon, ezen az életen és érezzük a spirituális világot.

Ez nem jelenti azt, hogy eltekintünk minden korporális vágyunktól, hanem a Zohár könyvének segítségével alapon felemelkedünk a vágyaink fölé, és az urai leszünk. Abban a pillanatban, hogy felemelkedünk, nem érezzük többé, hogy foglyai vagyunk egy egoista kapszulának ezen világ érzéseivel, és kezdjük érezni a spirituális világot. Ez a valódi jelentése az Egyiptomból való exodusnak.

ft

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,152 seconds.