Legnagyobb értékem a deficitem
Mindenki ugyanazt kérdezi: ha a Teremtő mindenható, miért visz át minket az egész élet olyan szenvedésein, amelyek olykor rosszabbak a halálnál? Ha szeretettel foglalkozik velünk, miért rak be minket ily szörnyű állapotokba? Ha senki nem létezik Rajta kívül, akkor hogyan tehet ilyet? Miért hoz létre bennünk ördögi természetet, és miért akarja, hogy a jóságot a szenvedés ilyen hosszú útján érhessük csak el?
A tény ebben a dologban az, hogy nincs deficit a Teremtőben, és hogy a deficit érzését saját magunkban kell keresnünk.. Ez lehetetlen kemény munka nélkül. Mi nem azért dolgozunk keményen, hogy beteljesüléshez jussunk, hanem azért, hogy érezzük a deficitet. Ez képezi azt a teljes folyamatot, amin keresztül megyünk..
Úgy tűnik nekünk, hogy saját magunkat akarjuk feltölteni, de ez nincs így. Csak azon dolgozunk, hogy produkáljunk egy adott „Klit” az adakozás vágyával bennünk. Minél magasabbra emelkedünk, annál nagyobb az adakozás deficitje. Amikor elérjük a Végtelent, ez egy végtelen üres edény (Kli) lesz az adakozás hiányának végtelen érzésével.
Innentől megértjük, hogy nem teljesíthetjük ezt a folyamatot semmi más módon. Nincs deficit a Teremtővel, amivel kezdhetünk, a Teremtő fő koncepciójából bármi hiányzik, az nem is létezik. Azok mi vagyunk, akiknek el kell érnünk a deficit érzését, különösképp az adakozásáét.
De az Ő vágya nem arra van, hogy tessen a teremtményeknek egy deficit. Nem. A Teremtőnek ez a vágya a tökéletességből jön. Nem vagyunk képesek ezt megérteni, mert a vágyunk az a korlátlanság konzekvenciája. A Teremtő és én egymással szemben állunk, kölcsönösen adakozva egymásnak egyenlő vágyakat, de a vágyaink teljesen más forrásból jönnek. Az Ő vágyai a tökéletességből jönnek, hisz Ő kezdettől fogva tökéletes, és az én vágyam abból a deficitből jön, amit saját magam alakítottam ki.
Ezért ez a deficit nem az én károm, ez az én értékem, és ezt egyedül értem el. Szeretetet építettem belőle magamnak, mivel az adakozás hánya vagy az adakozás vágya, valójában szeretet.
