Végtelen egység a rész és az egész között
A Zohárban a „VaJikra” (az Úr szólított) fejezet 20-as része: És egy kijelölve lett a kapun kívülről, és a neve Gazriel volt. Tizenkét kijelölt vette őt körül – három-három minden oldalon, négy oldalról. Az [alsó] általános Merkava tizenkettő – Mihály, Gábriel, Uriel, Rafael – mindegyikből három vonal van, HGT, ami tizenkettő. Egyénileg mindegyik tizenkettőt tartalmaz.
A spiritualitásban minden teremtmény tizenkét részből áll. Minden a legkisebbtől a teljes spirituális valóságig ugyanezzel a struktúrával rendelkezik és ugyanezekkel a tulajdonságokkal. Ha csak egy kis részt kivágnánk, az egész szerkezet összes tulajdonságát magában hordozná. Ennélfogva nincs különbség általános és rész közözz a spiritualitásban, a mi világunkkal ellentétben, ahol a részek együtt formálnak egészet.
A spirituális világban a mennyiségnél jobban fontos: az egész nem a részei összegzéseként lett megteremtve. Sokkal inkább minden rész már egész; viszont ez viszonylagosan a mennyiségi új szinten tárul fel. A spirituális valóság csak a személy elérésében tárul fel, valaki vágyán belül. Ez azt jelenti, hogy elérjük a vágy formáit, amit a léleknek és a Fénynek hívunk, ami a vágyon belül cselekszik és ilyen formákat ad neki.
Kiderül, hogy ez egész valóság egy lélek, az Adam HaRison. Az összes világ, spirituális objektumok, (Parcufok), angyalok, és formák a vágy négy szintjét mutatják (mozdulatlan, növényi, állati, és beszélő). Az egész teremtésnek ugyanilyen szerkezete van. Ezen túl csak az Acmuto, a Teremtő lényegisége van, ami elérhetetlen. Csak feltételezni tudjuk, hogy ez a gyökere mindennek, amit feltárunk, de nem tudjuk elérni Őt.
