
A mi egész történetünk csak felkészülés a feltámadásra.
A Zohár, VaYigash (Akkor a zsidók közeledtek),” Fejezet, 102.Bekezdés: …“A hangot hallottuk Ramah-ban[magasságot is jelent héberül]” A hang az a Nukva amelyik felemelkedett, és hallatszott Binaban, amit Ramahnak (a magasság) hívunk,A Felső Világ. „A Ramahban “ azt jelenti, hogy Nukva felöltözteti Bina bal vonalát, ahogy írva van:”És ezen a napon tette az Úr, a vendégek ura, sírásra rívásra hívott fel…“ Ez a nagy edény felébredését okozta, ami itt van. Blokkolják a fényeket, és ez második korrekció. Akkor „A folyó szárazra lett csapolva”, ami azt jelenti, hogy a két Templom le lett rombolva.
A közös lelkek lerombolása szükséges volt a későbbi korrekció számára, szóval hogy a folyamaton keresztül, a Teremtő tervét lehet alatta érteni. A Kabbala tudományában mi mindent tanulmányozunk, ami a Felső Világban történik, az összes előkészületet a világunk Csak elkezdve a világunkkal azokat a korrekción, ami alulról felfele történik.
A mi történelmünk pontosan így néz ki. Az első és a második Templom lerombolása és minden, amin keresztül mentünk a történelem folyamán, csak a felkészülés volt, amit felülről lefelé hajtottunk végre. És most elkezdtük a korrekciót, a felemelkedés alulról felfele.
Írva van a Talmud Eser Sefirot-ban és a „a Kabbala tudományának előszavát, és mindez a Felső Világban történik, beleértve a közös lélek lerombolását, ami felülről lefelé lett implementálva, a felső Erő akaratában, az alsó világgal való interferencia nélkül,
Az alsó csak most kezdődik, miután összekeverjük az összes vágyat, és az utolsó száműzetés után, és most a (tér számára a) szabad akarat lehetősége megnövekszik, és most amikor a Zohárt feltárjuk, és most a feltámadás minden feltétele elrendeződik.
ft