Dr. Michael Laitman

Minden naphoz egy új felfedezést

A hozzám intézett kérdés:

Miért írják a kabbalisták olyan gyakran, hogy semmit nem akarnak hozzátenni, ahhoz, amit a tanítóik már megállapítottak?

A válaszom:

Írva van, nem volt nagyobb próféta, mint Mózes. Tehát, miről tudtak volna a kabbalisták, ő utána írni? Mit tudtak volna hozzátenni, ahhoz, amit a Tóra mond? Ők megpróbálnak, egy nagyobb magyarázatot adni, Mózesnek, a Teremtőre vonatkozó felfedezéseire. Ők az elsődleges forrásból táplálkoznak, és megpróbálják elmagyarázni a tanítványaiknak, egy számukra engedélyezett módon, az eddigieknél még pontosabban, a belső jelentések értelmét.

Mondjuk, hogy ketten megyünk be, egy üzletbe, és ugyanazt az élelmiszert vásároljuk, és később elkészítjük ugyanazt az ételt, de mindenki a saját ízlése szerint. Írva van, „minden, amit, bármely kabbalista elrendelt módon feltárt, már fel lett fedezve Mózes által a Sínai hegyen „ Ő felfedezte a Végtelen Fényt, amely mindent magába foglal. Miközben önmagunkat korrigáljuk, felfedezzük a részeket, amik már léteznek.

A múltbeli kabbalisták sokkal többet tudtak, mint a követőik, de nem tudták, hogyan fedjék fel, amit elértek. A mi munkánkon keresztül, ez a nemzedék teljessé teheti az általános fejlődést, és felfedezheti a legnagyobb vágyakat (NHYNetzah, Hod, Yesod) és ezen keresztül, a leghatalmasabb Fényt (a Neshama szintjét). A Hochma hatalmas Fénye megérkezik a pátriárkák (KHBKeter, Hochma, Bina) vágyainak betöltésére (Kelim) és minden leckével, a teremtés rendszerének egyre magasabb megértése felfedezésre kerül. Tehát, mi a lényege Baal HaSulam által feltárt dolgoknak? Ő egy olyan rendszert hozott létre, ahol minden kapcsolatban áll mindennel. A kabbala tudománya, a belső kapcsolatok felfedezése, egy analízis és szintézis, amelyek párhuzamosan aktívak, a részek analízisén, és kapcsolatán át. Minden a teremtményen belül jön létre, mialatt élet energiát kap, az állati szinten működő étel fokozatától kezdve, a spirituális szint legmagasabb fokozatáig. . Az egész életünk osztódási és egyesülési folyamatokból áll.

Jelenleg nem tudjuk felfedni ezt a rendszert. Mi még a következő elv szerint cselekszünk: „Tegyél mindent az erőd szerint” Természetesen ez a rendszer már létezik, csak még nem vagyunk képesek a saját számunkra letisztítani. Jelenleg nem másoljuk a Teremtő cselekedeteit; csak fontoskodunk, mint egy esztelen gyermek. Bár a cselekedetek fokozatosan jobban és jobban tudatosabbá tesznek, nagyon óvatosnak kell lenni, hogy semmi ne történjen tudattalanul. Ez az, ahogy a személy növekszik a spiritualitásban.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,659 seconds.