A csatorna megnyitása a szívbe
Annak érdekében, hogy elérjük a Zohárt, egy embernek meg kell nyitnia a csatornát, ami a szívbe vezet. A tendenciát, hogy megértsük ezt az elménkkel, azért kaptuk, hogy ellenálljunk neki, és azt kívánjuk, hogy a Zohár a szívben táruljon fel. Egyébként nem fog működni.
Szükségszerű egy „nyílást készíteni a szívbe” és így a Zohár könyve belső elérésekként érződik, a vágyban, sokkal inkább, mint a külső elmében, ahol szavakat kapcsolunk össze egymással. Végül is, a külső kép, amit valaki az elméjében képzel el, a szavak jelentésének emléke, és egy logikus kapcsolat kiépítése köztük, és ez nem teszi lehetővé, hogy folyamatosan törekedjünk a Zohár érzésére.
Egy ilyen magatartás bukásra ítéltetett. A személy abból nyer örömöt, hogy látszólag összekapcsolt néhány dolgot az elméjében, és a probléma meg is van oldva számára. Nincs benne megbánás, vagy vágy, amit el kellene érnie. Megtanulja a külső (számára megérthető) definíciókat a könyvből és egy „Lego”-t épít belőle azzal, hogy egymáshoz kapcsolja őket.
Viszont csak azzal a feltétellel, hogy a személy érzi, mi van leírva a Zohárban és kapcsolódni akar az érzésekhez, tud a szöveg szavaira nézni és kapcsolódni az érzésekhez, amiket ezek a szavak jelentenek. Ha nincs érzésünk, jobb nem aktiválni az elmét és csak várni a „csodálatos erőt” (Segula), ami a Zohár könyvében van, hogy hatással legyen ránk.
