Dr. Michael Laitman

Örülni a gonoszság felfedezésének

Baal HaSulam, A tíz szefíra tanulmánya 7.rész, Kérdések és válaszok, 7.rész: Az Achoraim of Nukva a NHY de Nukva, ami a Klipot irányításának a markában van mindaddig, míg hiánya van a He’arat Hochma-nak. Ez azért van, mert határos a Klipottal mint az Ohr Atzilut vége, ettől lefelé kezdődik a Kli pot, aminek a következtében “Az Ő lábai leérnek a halálba.”

Minden anti-egoista ernyő, amely a vágyak velejárója, a végtelen világból való leereszkedés közben a Malchut de Atzilut szintjére, a Nukva végéhez. Az ernyők vége, és az egoista vágyak „marka”, a Nukvan van, mivel rajta keresztül van lehetőség elkapni a Fényt.

Nukva, az alsó kilenc  Szfírájával, leereszkedik a BYA (Beria, Yetzira, Assiya) világaiba, és nincs ereje ellenállni, a tisztátalan erőknek (Klipot). Ennek ellenére, a Nukva egy bizonyos egyensúlyban van ezekkel az erőkkel. Amikor a Felső a Klipotban jelen van, és a Klipot képes megragadni valamit belőle, ugyanezen az alapon, a Felső is képes megragadni a Klipa,-t, elemzi ezt a vágyat, amit megragadott, és korrigálja. Ez történik folyamatosan a Malchut de Atzilutban a törött lelkekkel. Amennyiben a vágynak arra, hogy megragadja őket és beborítsa  a Fény, akkor azt valóban magukra húzzák, és az korrigálja őket.

Ennélkül a közös munka nélkül, amikor mindenki az ellentétes oldalra törekszik átvonni magát, ott nem lehet semmilyen tisztánlátás és korrekció. Ezért az összes munkánk (ahogy a Torah leírja) vétkekből és korrekciókból áll, ahogy azok újra és újra lejátszódik. Az összes ilyen előre, hátra lüktetés, a szentségtől, a gonoszságig, és vissza, a Nukva és a törött lelkek között azért van, mert azoknak fel kell ismerniük a törés állapotát.

Ezek a törött részek csak akkor kerülnek felfedésre, amikor azok kapcsolódnak a Nukvaval; különben nem képesek látni, hogy töröttek. Az ilyen kapcsolódás következményeként, a Teremtő (Zeir Anpin) felébresztette, tehát ahogy aTorah mondja, amikor leírja, hogy beszélt a Teremtő Mózessel, és hogy ragadja meg az embereit egy másik bűn.

Ezen a módon, a Nukva felfedi a lélekben, hogy a vágya egoista.  ANukva felemeli a lélek egy részét, mivel képes hozzákapcsolni magát a Zeir Anpinhoz. Zeir Anpin, a Teremtő, jön, és sír. “Mit tettél?” Ez a helyes reakció azokra a vágyakra, amelyek hamarosan korrekcióra kerülnek.

Mi egyszerűen nem értjük a Tórát. Az nem beszél semmilyen vétkekről, csak egyszerűen arról, hogy a vágyak milyen módon fedeződnek fel, a korrekcióhoz érnek. Azonnal, amikor felfedésre kerülnek, mi „örülünk, mert a gonoszság felfedésre került”, ahogy azt  Baal HaSulam írja. Örülünk, mert a “gonosz” aki nem lepleződik le, esélytelen a korrekcióra. Ki tudja, ez mikor fog megtörténni?

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,117 seconds.