Dr. Michael Laitman

Fény a fal repedésein keresztül

A Felső megmutatja nekünk az alsó részét, a  Malchut-ot, mint egy fekete ürességet, amely semmi jót nem ígér. A “Felső Világ” (a spirituális világ) minden vonzó cél nélkül jelenik meg a számunkra. Közben ez a világ, amit mi az alsó Keterjének érzünk, legalább valamilyen örömet és élvezetet találunk.

Ebben az állapotban létezem, ahol még ez a világ is vonz engem, és a Felső állapot sokkal rosszabbnak tűnik. Jelenleg még az egoisztikus, kapni akaró vágyaimat sem elégítem ki, azonban a Felső még több vágyat tölt belém, ezzel a „javaslattal”: Az adni akarásban akarsz lenni!” Nincs semmim, és már a Felső is azt mondja nekem: „Gyerünk, oszd, meg amid van, másokkal!”

Ettől kezdve gondolkodás, és feltételek nélkül el tudom fogadni, amit a Felső, javasol, és nem a saját erőfeszítéseimen keresztül kapom meg. Csak a Fény ereje által tudom megtenni, anélkül, hogy tervet készítenék, és hogy reményem lenne az egoizmusom kitöltésére, és előnyök megszerzésére „ebben a világban”.

A legfontosabb a személy számára, az adakozás állapotának elérése. Akkor mindene meglesz, de csak azután, ha visszautasítja! Megkapja a beteljesedést (elégedettséget) már nem a megszerzésen, hanem az adakozáson keresztül.

Ez az, ahogy látnunk kell Elul hónapját, mielőtt elkezdődik az Új Év, valaki spirituális utazásának kezdete. ELUL, mint betűszó, azt jelenti, hogy “A szeretteimért vagyok, és a szeretteim értem vannak.” A Felső lenyújtja a kezeit, ezek között a kilátástalan feltételek között hozzám, hogy a segítségük által kiszabadulhassak az egoisztikus állapotból. Tény, ha a Felső ígérne nekem valami jót, soha nem lennék képes elszakadni az egoizmusomtól, mert hozzá vagyok láncolva az élvezet által.

Írva van: „a Teremtő az ember kezébe helyezte a jó sorsát” azáltal, hogy az életét sötétségbe és ürességbe meríti, azonban felfedi az ember számára, a kicsiny sugarát a Fénynek, a sötétségből való kivezető út megmutatásához. Ez a Fénysugár, nem egy materialista, anyagi elérés. A teremtő egy segítséget nyújt nekem, a spirituális utamon: elvisz engem a Kabbalista csoporthoz, ahol gyakorolhatom a szabad akaratomat, és megválaszthatom a korrekt környezetet.

A Fény kisugárzódik egy kicsit, ami azt jelenti, hogy ad egy érzékelést, ami adakozás, lényegében maga a Fény. Ez érezhetővé teszi a számomra, hogy a Fény felemelkedik az egoizmusom fölé, ahol nem fontos, hogy kitölt valami, vagy sem, mivel ami fontos, az csak, hogy kivel állok kapcsolatba.

A Teremtő megismerteti velem a következőt: Szenvedsz a testi állapotban, tehát nem keresel anyagi kielégülést. Ebben az állapotban, sokkal inkább felfelé tekintesz: Elgondolod, milyen egyéb létezés lehetséges, más értékek alapján, adakozásban, más dimenziókban.

Ez azt jelenti, hogy a Fénysugár rajtam ragyog a fal repedésein át, amely elszigetel engem a Felső Világtól, a béke és a teljesség világától (nyugalmat ad, az egoizmusomtól és annak állandó kielégítésére való törekvéstől).

kn

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 1,111 seconds.