Dr. Michael Laitman

A gonosz célja, hogy előre toljon engem

Azt érezzük, minta amikor „árnyékba” kerülünk, sötétség borul ránk, ez azonban azért van, mert a nagyobb Fény érkezésére nem vagyok még felkészülve, hogy azt megfelelően fogadjam és érzékeljem. Ezért sötétséget érzékelek, az ellentéteket érzem köztünk. Más szavakkal, a megfelelő érzés, az új vágy feltárása (Kelim) ahol most már érzékelem mennyire szemben állnak a Fénnyel, ami befolyásol engem.

Ha készen állok, akkor a nagyobb Fény feltárja a nagyobb vágyakat bennem. Azonban amennyire a Fény és a vágy, különböző szándékokat hordoz (a Fény az adni akarás szándékát, a vágy a megszerzés szándékát) annyira fogom a távolságot úgy érzékelni közöttük, mint esést.

Mégis ezt az állapotot értékelni kell, mert lényegében ez a magasabb fokozat ellentétes oldala. A sötétség minden megnyilvánulása az esés és az elutasítás egy erősebb, új Fényből jön, ami feltárja a nagyobb vágyakat (Kelim) bennünk.

Én, egy végtelen vágyban létezem (Kli); a lelkem végtelen. Mindezek után, nincsenek teremtmények mellettem; mindenki más, egy része a lelkemnek. A Fény fokozatosan növekszik, és feltárja az egyre nagyobb kiterjedésű vágyakat bennem.

A több, a Fény ragyogását jelenti, a nagyobb, a vágyakat, amik feltárulnak. Amikor az erősebb Fény elérkezik hozzám, feltárja a számomra, a még erősebb, hozzátartozó vágyat. Azonban mindig, amikor egy új vágy tául fel, még nagyobb szeparációt érzek köztem és a spiritualitás között, ami az élet forrása, mert a feltárult vágya minősége ellentétes, a feltáró Fény minőségével, tehát rosszul érzem magam. Mindenkinek fel kell készülnie erre az állapotra előre, és meg kell értenie, hogy amikor ez megérkezik, hogy fel akarja ébreszteni őt, és eőre vinni a korrekció felé.

Ha én nem éreztem a gonoszt, a zuhanást a szeparációba, amely elzár engem a Fénytől, nem lehetek képes elkezdeni a korrekciót. A gonosz felismerésének a célja, Iaz én előre mozdításom. Ezért a tisztátalan világ „árnyékának” érzése (Tzel de Tuma) szükséges, a „szent árnyék” elérése érdekében (Tzel de Kedusha). Ezért kell értékesnek tartanunk ezt a sötét árnyékot. 

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,124 seconds.