Dr. Michael Laitman

Egy egyedülálló parancsolat

Azt tanuljuk a kabbalisták munkáiból hogy mindaz, ami elővolt készítve a számunkra, az a törés, amelyet korrigálnunk kell. Ezért, csak egy   parancsolat van: a törés korrekciója, aminek a jelentése, a lelkek közötti kapcsolat helyreállítása, hogy azok egyesüljenek, és egy lékekké váljanak megint.

Mivel a kollektív lélek és a részei (minden különálló lélek) eltört sok lélekké, és úgy tűnik a számunkra, hogy több, különböző akciót hajtunk végre, azonban mindegyik egyetlen és tulajdonképpen ugyanazt az akciót reprezentálja: az egyesülést. Először arra van szükségünk, hogy megszorítsuk az egoista vágyainkat és föléjük emelkedjünk az adakozásba, az adakozás érdekében, amit úgy hívunk, „megbánás félelemből.”

Ezek után, nekünk korrigálni kell magunkat, hogy az adakozás érdekében szerezzünk meg, amit úgy nevezünk, „megbánás szeretetből.” A „Szeresd felebarátodat, mint önmagad” a végső kimenetele az egész korrekciónknak. Mint eredmény, minden rész egyesül egy egésszé, minden különbség nélkül. Más szavakkal, van egy lényegi, egyedülálló parancsolat: Kapcsolódni!

Nekünk még fel kell fedezni, hogy mi terjeszt ki mindent ebben a világban, készítette elő, és tervezte meg ezt a parancsolatot, és vezette be. Minden annak az érdekében lett elrendezve, hogy kapjunk egy esélyt, a felemelkedésre, egy jó és egyszerű úton, először a törés állapotának a feltárására, másodszor a korrekciójára. Ezért  azt gondoljuk, hogy több cselekedetet kell tennem családon, a közösségen a világon, és a teljes emberiségen belül, azonban folyamatosan szem előtt kell tartanunk (a szándékunkban), hogy valójában ez egyetlen, egyedülálló cselekedete az egyesülésnek.

A természete ennek a cselekedetnek, az egység elérésének, hogy hatalmas zavarodottsággal jár, mivel máskülönben nem értjük, miért megyünk át, ezeken a különböző állapotokon, amiket keménynek, és homályosnak érzünk, és hogy miért van annyi nehézség, és probléma az életünkben.  Igazából egyetlen, egyszerű oka van ennek: a kapcsolat hiánya. A gyógyszer minden esetben a kapcsolat ismét.

Ha képesek voltunk látni, a jelenlegi feltételeinket, és a következő, vágyott állapotot, az egységre irányuló kapcsolat hiányából, akkor minden bajunk meggyógyulhat, minden tisztává válhat, és kitöltődhet Fénnyel.  Ezen túl, ha folytatjuk a helyes szándék fenntartását, akkor felül fogunk emelkedni a zavarodottságunkon, és töröttségünkön, az egység cselekedetetéhez vagy a  értelem feletti hithez.

Más szavakkal, nem fulladok bele a vágyaimba, az érzelmekbe, és a megértés hiányába és a sötétségbe, hanem felfogjuk ismerni, hogy mindezek a törés hatásai, és ha mindent megteszek, ami rajtam múlik, hogy elérjem az egységet, akkor meg leszek jutalmazva a Fénnyel.

kn

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,114 seconds.