Dr. Michael Laitman

Dolgozzunk egész nap, mint a templomban

Kérdés:

Kiderül, hogy mindegyikünk folyton “lukat fúr a csónakunkba” és az érzékenységünket kell fokozni ennek megértése érdekében.

Válasz:

Ha elkezdünk dolgozni ezen, feltárjuk a  “613” tettet (parancsolatot), hibákat (Segagot), s kihágásokat (Zedonot), melyek mind a kölcsönös biztosítékra vonatkoznak (az “árvut”-ra). Hiszen a tetteket “parancsolták” nekünk és képesek vagyunk véghezvinni őket!

Ez az egyetlen szabad tett s ezért hívják az “egyetlen parancsolatnak”, bár sok elemből áll (GE [Galgalta ve Eynaim] és AHP, azaz a vágy összes szintjéből) mert ezt eredményezi, hogy fokozatosan korrigáljuk a vágyat s az kölcsönös biztosítékká változik. Mindez egyetlen kicsi szabad nyílás által valósul meg, s ezen áthaladva valósul meg minden parancsolat. Ez hasonló a születési folyamathoz, ahogy átjutunk ebbe  a világba a méhből kivezető szűk vezetéken át.

Vágyamban feltárom a felső Világot, a kölcsönös biztosítékra vonatkozó igényemben, mely a mások szeretetének állapota. Ezért van írva, hogy “a tett vége a kezdő gondolatban van”, vagyis mindig ebben a szándékban kell tartózkodnom.

Minden tettem célja a mások szeretet és a teremtő szeretete kell legyen. A tett nem számít, csak a szándék számít, amivel rákapcsolódom erre. Írva van, hogy a Teremtő nem törődik azzal, hogy mi módon vágjuk le az ökröt (az önzésünket); csak a szándékunk érdekli.

Ezért fontos értékelni kizárólag a szándékot, és nem a tettet, hogy vajon hibákat követünk-e el vagy kihágásokat, vagy betartjuk a parancsolatokat és korrekciókat csinálunk. A teremtőt nem érdeklik a tettek. Ami érdekli Őt, az az, hogy mit tervezel és hogy éred el rajtuk keresztül Őt.

Ezért ha az adás szándékához hozzáadod a kölcsönös biztosíték szándékát, akkor minden tetted szabaddá válik!  A működésed teljes 360 foka egyetlen hatalmas vezeték lesz a felső Világba!

Ami kezdetben egy vékony szalmaszál volt, mostanra az egész világot átfogó vezeték lesz a szellemiségbe. Az együttérzés, a Hassadim, Fénye által jön ez létre, a szeretet és adás képessége által. És akkor nem számít, hogy kit is teszel éppen: a mezőn dolgozol vagy egy irodában, ha a szándékod az adás, akkor minden munkád olyan lesz, mintha a Teremtő templomában dolgoznál.

Ezen a módon felfedezünk a tettekhez az adás által egy egészen új viszonyulást. És  most az a fontos, hogy ezáltal értékelhető, hogy mi az, ami hiba és mi az, ami bűn. Nem a tett számít, hanem a szándék, vajon a kölcsönös biztosíték, a szeretet és az adás benne van-e. Ez dönti el, hogy bűnös vagy vagy igaz – mindent a szándékaid döntenek el.

A tömegek azt hiszik, hogy a tettek döntenek, de a szellemiségben mindent a szándék szerint értékelnek. Ezért van írva:  “A Tóra véleménye az ellentéte a háziurak véleményének.”

kgy


Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,703 seconds.