Tulajdonképpen már most is inkább lelkek, semmint testek vagyunk. A Teremtő az élvezet vágyát teremtette és ezen kívül nem is létezik semmi sem. Ha érzékelünk egy bizonyos anyagi dolgot, ez nem azért van, mert létezik egy ettől eltérő különálló valóság. Csak egy vágy van, amelyik magát egy fizikai testben érzi. Ez ugyanaz a vágy , amelyik csak magát csak magában érzi.
Ezért a lélek úgy érzi magát, hogy egy testben létezik, s látszólag más hasonló testek veszik körül. Így érzékelem magam, és a körbevevő valóságot, mert az egóm bezár önmagamba. De ha új vágyakat fejlesztek ki és magamon kívül is észreveszek tulajdonságokat, akkor a valóságot egy eltérő módon érzékelem majd.
Az a realitás, mely magamon túl érzékelhető, az a “Felső Világ”. Hogya jövök ki önmagamból (az egómból) és látom meg a rajtam kívűl létező valóságot? Ehhez társulnom kell más lelkekkel, a társaimmal. E köztünk lévő társuláson belül, közöttünk, egy nagyobb egységben feltárunk közös érzéseket és jelenségeket, amit “szellemiségi világnak” neveznek.
Ezért amikor a Zohár-t olvassuk, emlékezni kell, hogy közös vágyunk e nem-egós Felső Világ feltárása, hogy feltárjunk mindent, amit a Zohár leír. Közvetíti nekünk azon állapotokat és képeket, amelyek mind a köztünk képződő társulás különféle formájáról beszél. Ez a valóság teljessége.
