Dr. Michael Laitman

Elérni a kozmosz agyát

Az agya az a szerszám amely a Teremtőt a teremtményhez köti, a társulás fokozata köztem (teremtményként) és a teremtő között. Az agy ott van középen közöttünk, sem az enyém, sem az Övé.

Birtokolni egy agyat az olyan, mint amikor a tett összeolvas a tevővel. Elérem őt, azzal, hogy elérem a tetteit rajtam ezzel a társulással, mely a tett és a tevő közt létrejött.

Hiszen azért hívják a Teremtőt Bó-Ré-nak (“jöjj és vélj”). Vagyis a lényegét sosem érem el, csak a véleményét, viszonyulását hozzám, ahogy írják: “Tetteid alapján ismerünk meg Téged”. Tanulmányozom, mi zajlik bennem. A teremtőre tekintek a tettei mögött és elkezdem megismerni.

Vagyis fel kell tárnom minden állapotom gyökerét és meg kell értenem, hogy “Nincsen semmi Rajta kívül” , minden a teremtőtől jön, a Jó, aki Jótevő…Amikor feltárul a tény, hogy minden Tőle jön, és mindennek jó a célja (noha rossznak tűnhet) – amikor ezt érzem, elértem a gyökeret. Minden helyzetben elérhetem ezt.

Pont ahogy az anyagi tárgyak lehetővé teszik, hogy megértsük a készítő mester gondolatait, tervét, célját, szándékát  a tárggyal, hasonlóan a teremtmény is elárul információkat a Teremtőről. Azért, mert Ő megvalósított bennünket mindent, amit tervezett az ő agyában, és a különféle anyagi formákban mi elérhetjük az Ő agyát. Mert a mi agyunk összekapcsolódása az Övével a teremtmény és a Teremtő egységének nevezhető.

Ez azt jelenti, hogy a Hochma (Bölcsesség)  Fénye  beleöltözik a Hassadim (Együttérzés, Irgalom)  Fényébe tannyira, amennyire kijavítottuk magunkat, hogy Fényt kapunk tőle anélkül, hogy eltorzítaná azt az önzésünk. Ha megmossuk az önzéses vágyainkat a Hassadim Fényében, akkor beleöltözhet a  Hochma (A teremtő agya). Vagyis belép ezekbe a kijavított és tiszta vágyakba és elérjük az Ő agyát.

kgy

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,678 seconds.