A szövevényes hajlamai egy érzékeny léleknek
Nagyszerű munkát végeztünk! Az elkövetkezendő napokban és hónapokban, még világosabb lesz a számunkra, milyen jelentős ugrást hajtottunk végre. Soha ezt megelőzően nem bukkantak fel ezek a kérdések, és nem beszéltünk ennyire nyíltan, az egységről, ahogy az téma volt a nemrég befejeződött konvención. Ez volt az első alkalom, hogy meg lettünk érintve a korrekciónk lényege, a kabbala bölcsessége és maga a lelkünk által.
Ez egy valóban radikális változás volt, soha nem történt így, ezt megelőzően. Most már kölcsönösen össze vagyunk kapcsolódva, de még keményebben és keményebben kell dolgoznunk ezen ameddig, elérjük annak a meglátását, hogy a Teremtő egyre jobban és jobban kitölt bennünket minden pillanatban, és hogy az össze kozmosz, beleértve a mi világunkat is, át van hatva a Felső Fénnyel, és mi ebben tartózkodunk.
Az összes világ, amiben össze vagyunk kapcsolva, kölcsönösen összefonódik, mint egy rács hálózat, és elkezd tisztán emelkedni. El fogunk ehhez érkezni!
Van ideje a megszerzésnek és van ideje a adakozásnak. Az adakozás Felülről kapja a létezését, és önmagát kell, manifesztálnia; amire szükségünk van, csak egy kicsit nagyobb érzékenység, érezni, hogy a Teremtő kitölti a világot, a köztünk lévő levegőt, az egész valóságot. Egy kicsit több finomság, lelkesedés, fogékonyság és nyitottság a többiek irányába, és látni fogjuk, hogy a kinyilatkoztatásban élünk.
Azt gondolom, mindannyian elkezdjük érezni, hogy ez egy lehetséges, hogy nem valamiféle fantázia ez. Sokkal inkább valósággá válik, a Teremtő keresésére és megtalálására vonatkozó egyéni erőfeszítéseinknek köszönhetően.
Próbáljuk meg használni, a belső empátiánkat. Mi a hit? A hit, az adakozás érzékelése. A Hit és restség című könyv azt mondja hogy a “hit egy finom fogékonyság, a gyengéd és érzékeny lélek tulajdonsága. Ez az amire szükségünk van: egy finom hajlamára, az érzékeny, empatikus léleknek.
Éreznünk kell, hogy ez a Felső Erő igazán közöttünk tartózkodik. Ez, ahogy megpróbálunk látni valamit és végül képesek vagyunk egy pillantást vetni rá, meggyőződhetünk róla, hogy létezik, döbbenten tapasztaljuk, hogy nem láttuk ezt ideáig. Ha elvesszük a pillantásunk róla megint, elveszítjük a fókuszt, nehezebb lesz a következő alkalommal újra megtalálni, de legalább tudni fogjuk, hogy ez létezik.
A nehézség abban van, hogy lássuk, hogy az első alkalommal. Rá kell hangolni a képzeletünket, vagy a legjobb, ha egy kicsit szívűnket.
kn
